Menu

A Margit-sziget titkai

A Margit-sziget titkai

A Margit-sziget –, korábbi nevén Május 1. sziget – nagy változások színhelye lett 2018 tavaszán. A gyerekek – és szüleik által is – oly kedvelt központi mászóka, a hinták, libikókák eltűntek. Ami még megvan, azon látszik, hogy felújításon, kisebb javításon ment át, de még lehet rajta hintázni. A központi, nagy mászó-rendszernek azonban hűlt helye van, csak a domb homokját hordja a szél. Bárki illetékest is kérdeztem, a városgazdálkodásnál nem tudtak semmi kézzelfoghatót mondani a sziget jövőjéről. Csak egyben értett mindenki egyet, hogy nem tudják a jövőt. Az azonban bizonyos, hogy a fából készült eszközök elkorhadtak, balesetveszélyesek voltak már. Ez pedfig alapos indok az eltávolításra.


A JVV Zrt. Jákóhalmi út végén lévő telephelyére szállított, szétszedett mászó-rendszer darabjai igazolják, bizony az idő vas foga végzett velük. Nem véletlenül, hiszen a központi mászóka-rendszert még 1984 nyarán készítették lelkes jászberényi fiatalok és mesteremberek egy nyári alkotótábor alkalmával. A szíve-lelke pedig e kezdeményezésnek, összefogásnak Bangócs Gábor volt, aki az akkor a Déryné Művelődési Ház munkatársa, szervezője volt. Az ő, és a fiatal művészekből, alkotókból szerveződött – ma már szintén nem létező – Alkotárs Művészeti Egyesület szervezett nyárra alkotótábort, hogy közösen valami olyan értéket teremtsenek, ami a várost is gazdagítja.

 


Az akkor egyetlen helyi újság, a Hűtőgép 1984. augusztusi számában beszámolt a szigeten zajló munkákról. Nem éppen hirtelen ötlettől vezérelve jött össze a fiatalokból álló csapat. Gondosan megtervezték a játszótérre való faeszközöket, hintákat, azok tartó oszlopait, melyek a 12 hónapot is jelképezik egyben. Középre egy mesterséges dombot képzeltek, és azon egy nagy, mászásra alkalmas játszóeszköz is szerepelt a terveik között. Az Alkotárs Művészeti Egyesület fafaragók számára akart alkotó tábort szervezni, s a munka nagy részét itt valósították meg.

A korabeli cikkben olvasható, hogy „a szigeten már áll a kör alakú mászóka-rendszer, s áll 12 darab, a hónapokat szimbolizáló oszlop, melyekhez lengő és mérleghinták csatlakoznak majd. A Jászság és Jászberény ismert fafaragói keze nyomán mesevilág születik. Itt van Muhari László, Varga József és Oláh Ferenc fafaragó, Máté György szobrászművész, Szilágyi Dezső fényszarui faragó és Koncz Vilmos Budapestről, valamint Nagy Ferenc tűzzománc mester, Czobor Sándor grafikus, Fecske József fotós, Bangócs Gábor – a csoport lelke – és Dornbach Pál, a játszótér tervezője, az ALKOTÁRS Művészeti Egyesület tagjai… Sőt, Kalla Miklós kádármester is segítette a csapat munkáját saját eszközeivel, lehetőségeivel. Nagy Ferenc pedig tűzzománc díszeket készített a mászóka-rendszer főbb tartóelemeinek oldalára”.


Az is szerepel a korabeli tudósításban, hogy amolyan szocialista összefogás módjára több vállalat is adott segítséget, a vízügyesek egy gépet az ásáshoz, az ÉMÁSZ adott áramot, hogy a gépek működhessenek. Ám közvilágítás nem volt még ekkor a szigeten, így ahogy besötétedett, a munkát abba kellett hagyni. A terv megvolt, s a tanács ígért is anyagiakat a szükséges faanyag megvásárlásához 150 ezer forintot, de valamiért ebből csak 50 ezer érkezett meg. A Hűtőgépgyárból is jöttek KISZ-es fiatalok segíteni. Hát így sikerült megvalósítani az elképzelés egy részét, amit aztán a város lakói, a gyerekek és szüleik is nagyon megszerettek.


A fiatalok kezdeményezése 1985-ben is folytatódott, ismét szerveztek alkotótábort, hogy játszótéri terveiket befejezhessék. Sok segítő, fiatalokból álló csapat érkezett a gyárakból is, a főiskoláról is. A sziget padjai is ekkor készültek. A tervben 20 darab szerepelt, de csak hetet sikerült a tábor ideje alatt megvalósítani. Muhari László és Varga József fafaragók is csatlakoztak a fiatalokhoz. A központi mászókát is feltöltötték törmelékekkel, majd földdel. A jászberényi városi tanács is adott támogatást, ezúttal 175 ezer forintot, volt ekkor egy természetvédelmi pályázat is, aminek 25 ezer forint volt a nyereménye, s a Szolnok megyei Művelési Központtól is kaptak 20 ezer forintot a helyi kezdeményezésre.

Szóval az 1985-ös nyári munka már szervezettebben sikerült – olvashattuk Lukácsi Pál újságíró tudósításában a megyei napilapban, a Néplapban. Ekkor már „művészi igénnyel kialakított pihenő-játszópark” valósult meg a szigeten.


A szigeti játszóeszközök – mászóka, hinták, libikóka – így 34 évig szolgálták Jászberény apraját és nagyját, s a sziget kellemes pihenő, sportolásra is alkalmas helye lett a városnak. Persze felújításukra, olykor lefestésükre is gondoltak az önkormányzati szakemberek – hiszen ez az ő feladatukká vált. Ám a földbe ásott fa oszlopok közel az azóta eltelt közel 35 év alatt elkorhadtak. Így 2018 tavaszán a központi mászókát teljesen szét kelett szedni, s darabjait a JVV Zrt. Jákóhalmi úti telephelyére szállították.


A város lakói közül sokan kérdezték már: mi lesz a szigettel? Hiszen gyereknek, felnőttnek egyaránt kellemes helye ez Jászberényben. A válaszért a városházára mentem. Szabó Tamás polgármester jó hírrel szolgált. Van 70+70 millió a beruházások finanszírozására, továbbá a helyi közösségi kezdeményezésekre van egy 400 milliós keret a város kasszájában, mely a sziget fejlesztését is szolgálhatja. A városvezetés a szigeten a rendezvénytér fejlesztését, színpad, nézőtér létesítését támogatja, de játszótér kialakítása is szerepel az elképzelések között. A víztorony mellett a kondipark bővítése is szerepel a tervekben és a futópálya felújítására is sor kerülhet majd. A sziget megközelítésének könnyítése érdekében egy kishíd is készülne a Riszner sétány felőli oldalon. A Hatvani út felé való közlekedést pedig egy mobilhíddal szeretnék segíteni. Mindez igen biztató, bár az, hogy a megvalósítás mikor válik valóra, a jövő nagy kérdése.

 

 

Utoljára frissítve:szerda, 11 július 2018 10:29
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Vissza a tetejére
Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít