Ha ölni kell, hát ölni kell?

A 19. század derekán még divatja volt a forradalomnak, főleg mifelénk. Kossuth Lajos azt izente, és mindnyájan elmentek. De tényleg mindnyájan? Mi történt az otthon maradottakkal? Hiszen nyilván nem mindenki vállalta szívesen az ágyútöltelék szerepét, szebben fogalmazva: akkor is élhettek már pacifisták. Kevésbé szépen: gyávák. Vagy ügyeskedők. Vagy olyanok, akik máshogyan gondolták.

Kárpáti György Mór első nagy játékfilmje erre is keresi a választ: lehetett-e abban a korban máshogy gondolni? Volt-e út az előtt, aki el akarta kerülni a nemes eszmékért folytatott vérontást? A film egy újabb lépcsőfok saját (nem túl szép) történelmünk feldolgozásához. Kicsi lépcső, de lépcső.

Magura Barnabás (Váradi Gergely) másként gondolkodó. Neki nem jött be a szabadságharc körüli felhajtás, olyannyira, hogy a sorozást is elkerülte, így aztán kimaradt a katonaszívet melengető dicsőséges tavaszi hadjáratból és az azt követő kevésbé dicsőséges menetelésekből is. Ellentétben az öccsével, akit viszont hat lóval se lehetett volna visszafogni attól, hogy harcba szálljon a magyar szabadság kivívásáért. Jól bele is sérült, és a világosi fegyverletétel után pár héttel bátyja egy erdő közepén tákolt sátortáborban találja, csapata maradékával körülvéve, gyógyuló lőtt sebbel az oldalán.

Barnabást talán a bűntudat hajtotta arra, hogy öccse felkutatására induljon, talán szülei aggódása, mindenesetre vállalta a veszélyt, hogy gyalogosan ered magyarként az orosz és osztrák csapatok által ekkor még bőven ellenőrzés alatt tartott magyar vakvilágba. És a néző ekkor szegődik társául az útra. Hamar kiderül, hogy Barnabás bár nem az öldöklés híve, szorult helyzetben feltalálja magát, nem kell félteni. Útja felkoncolt magyar hazafiak holttestei között vezet, és nehéz eldönteni, hogy antihősünk a megtorlás áldozatait látva azért érez-e bűntudatot, mert nem harcolt köztük, vagy azért, mert ő maga még él.

Öccsére rátalálva az önvád mellé leplezetlen vádakat is kap. Bár a katonatársak előtt titkolja, hogy ő nem harcolt, sőt, fel is esküszik az egységhez, öccse nem tudja neki megbocsátani, hogy nem csatlakozott a honvédekhez. Ahogyan azt sem, hogy a szedett-vedett, bujkáló csapat mellett orvos(szerűség)ként segítő Luca (Mészáros Blanka) végül Barnabást választja helyette. Tűz és víz a két testvér, de a történet szerencsére nem ragad meg a testvérviszálynál és a szerelmi háromszög kifejtésénél.

Nem kell azt gondolni, hogy pörögnek az események a vásznon, mert korántsem erről van szó. Lassú, langyos szél mozgatja csak a cselekményt, nincsenek óriási fordulatok, sem pedig parázs jelenetek. Az effajta történetvezetésnek, a történelmi témának pedig kifejezetten kellemes megjelenést ad az életszagú, 16 mm-es nyersanyagra forgatott film. A színészek sem ismert arcok, talán a nagyközönség számára a Barnabás öccsét alakító Vilmányi Benett morcos tekintete lehet a legismertebb még a Terápiából. Kárpáti rendező asszisztensként a sorozatban már dolgozott együtt Vilmányival, nem lehetett kérdés, hogy a rengeteg elfojtott belső dühöt Antal szerepében is kiválóan hozza majd.

A vászonról még javarészt ismeretlen arcok jót tesznek a filmnek, eszköztelen játékuk könnyen igazodik a történethez és a feledteti büdzsé teremtette korlátokat. Ha nem így lenne, nagyot kockáztatott volna a rendező a sok közelivel, ami olykor már a Saul fiát felidéző mennyiségben jelenik meg, bár funkciója itt nem igazán indokolt. Barnabás vívódása, a félelem attól, hogy lebukik a katonatársak előtt, vagy attól, hogy előbb-utóbb ölnie kell, egyébként is átjön, hiszen ez a központi téma. Simulékony, szűkszavú természete miatt (meg azért is, mert van tehetsége a rajzoláshoz és egy valamennyire használható térképet tud papírra vetni a környékről) a parancsnok hamar megkedveli.

Bejárása lesz a százados sátrába, ahol sült nyúlhússal és friss szőlővel kínálják, miközben a katonáknak már napok óta alig van mit ennie. Bár az egység már – főleg emiatt – tovább is állna az erdőből, a parancsnok még kivár. Nemcsak a lassan érkező, megbízhatatlan hírek miatt, hanem amiatt is, mert felesége mindenórás terhes, kimondva-kimondatlan, a gyermek érkezéséig nem kockáztatja az indulást.

Olyan történetbe vezet a guerilla, amelyet nem szokhattunk meg a szabadságharc témájával foglalkozó alkotásoktól. A harcok, a forradalmi eszme, a konfliktusok, a nagyformátumú politikusok és hadvezérek, nagy döntéshelyzetek bemutatása helyett az egyszerű embert állítja a középpontba. Annak minden esendőségével, naivságával, vívódásaival, elszántságával, hősiességével, gyávaságával és bizonytalanságával ott áll Barnabás és Antal, a két testvér, de ott állhatna a teljes magyar utónévkönyv is.

Ne várjunk a filmtől sodró lendületet és részletekig menő tökéletességet (minden lovat összeszámolva is csak 3-ig jutottam a 89 perces játékidő alatt, ami azért a korra nézve elég szerény mennyiség). A filmen végigvonuló feszültség egyetlen probléma körül vibrál. Nem az a valódi kérdés, kiderül-e Barnabásról, hogy valójában sosem harcolt. Az sem kérdés, az öccse megbocsát-e neki, ahogyan az sem, mivé bontakozik ki a Lucához fűződő szerelme. (Még az sem, hogy ha egy magyar szabadságharcot tematizáló filmnek címet adunk, akkor annak miért nem magyarul gerilla a címe.) Az utolsó félórára csak egyetlen kérdés marad: vajon képes-e ölni Barnabás?

Guerilla. 86 perc. Bemutató: 2019. március 7. Magyarországon forgalmazza a Mozinet. Rendező, forgatókönyvíró: Kárpáti György Mór. Fényképezte: Hartung Dávid. Zene: Asher Goldschmidt. Főbb szerepekben: Váradi Gergely, Vilmányi Benett, Mészáros Blanka, Orbán Levente.

A filmet a március 15-i programok keretében ingyenesen lehetett megtekinteni a jászberényi Lehel Film-Színház Sára Sándor termében.