Szutykos gyerek, mossál kezet!
- Írta: Kun Tibor
- Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése
A bölcs nép azt mondja, szarból nem fonsz ostort, de ha fonsz is, nem pattogtatsz vele. Miközben láthattuk A kézmosás fontosságáról című magyar színmű előadásán, hogy de bizony! Évekkel ezelőtt a szekszárdi kórház egyik ápolója azt javasolta Scherer Péternek, a Nézőművészeti Kft. színészének, aki ennek az előadásnak a rendezője, hogy írjanak egy darabot a kézmosás fontosságáról. Pepe és a dramaturg, Gyulay Eszter egy hétig csak röhögtek ezen, aztán belerántva két, tévésorozatokból is szerethető színészt, megcsinálták. És elégedetten állapíthatták meg, hogy tessék, itt a bizonyíték arra, hogy pár jó passzban lévő, és talán nem is tehetségtelen színházi ember bármilyen témából képes jó és nevetve befogadható előadást csinálni.
Ez a produkció egyébként a Nézőművészeti Kft. ifjúsági előadásainak egyik darabja, amelyek olyan témákat dolgoznak fel, a kézmosás fontosságán túl, mint a drog, a családon belüli erőszak, a tolerancia, a másság elfogadása, és teszik ezt úgy, hogy egy iskolában is el lehessen játszani. Az iskolaszínház - humorral, zenével, a fiatalok által is megtapasztalt élethelyzetekkel - egy újfajta kommunikációs út a középiskolás és egyetemista korosztályhoz. Főleg ott, ahol még nem láttak színészt, színházat, vagy nem tudják, hogy mire jöttek.
A nyolcvanas évek elejének kötelező ifjúsági előadásaira visszagondolva, amelyekre kiöltöztünk, elvégre a kultúra szentélyébe vittek bennünket, csupa kelletlenség jön elő. Csörögtünk a ropis zacskókkal a nézőtéren, a karóráinkat pittyegtettük, hogy mennyi van még hátra. A magas kultúra a mély ellenszenvvel találkozott, mert nem akartad, de ott kellett ülni, kínosan feszengve az elméretezett öltönyödben, mert ha belepusztulsz is, végignézed. Az egyik ilyen alkalommal a Nemzeti Színházban, a Hevesi Sándor téren, Madách Imre drámáját, a Mózest láttuk, Sinkovits Imrével a főszerepben, már aki bírta erővel, és nem zuhant magába. Többeket ekkor sikerült egy életre elvadítani a színháztól. Az iskolaszínház, szóljon bármiről, bárhogyan, emberszabásúbb kísérlet.
A kézmosás fontosságáról-t Jászberényben a Főnix Fészek Műhelyházban mutatták be, néhány kiskorú közbeékelődésével, de nagyrészt felnőtt közönségnek, mondhatni, színházzal átfertőzötteknek. A komolyan bolondozó színészek - izzadva, s talán egy kicsit izgulva is - a járványhelyzet okozta kényszerszünet után most játszhattak először offline. Arról a vírusról az előadásban egy szó sem esett.
A meg nem értett Semmelweis Ignác óta tudnivaló, hogy a kórházi eredetű fertőzések megelőzésében a kéz megfelelő fertőtlenítésének kiemelkedő szerepe van. A jó kórokozó befelé zúz, kifelé szakít. Ennek ellenére a kézmosásról gyakran megfeledkezünk, pedig ezzel számos betegség megelőzhető lenne. Na, erre a laposra húztak fel Scherer Péterék, a témába belebújva, egy lazán összerakott világítótornyot, ahol a falak között csak a színész és a közönség van, mégsem teljesen minimál art a dolog. Hat éve játsszák, a koronavírus beérte őket, de nem változtattak semmin, mert az már egy másik történet lenne. A mi hazánkban a kéz kezet mos régóta mocskos gondolatokat hoz felszínre a tiszta kezekről, pedig piszkosul jó érzés, ha tiszták a kezeink. Mindenféle emberi érintkezéseink közben. A higiénia testben és lélekben mocorog. „A gyanús nyom hozzád vezet, az egész ország mosson kezet!”
Az infektológus, az ÁNTSZ orvosa (Katona László) a helyes kézmosást magyarázza - harminc másodpercig, langyos vízben, szappannal -, énekli és basszusgitározza, váratlan irodalmi utalásokkal (Petőfi, Weöres, például), egy drámaira formált jelenetben pedig ő Semmelweis, bocskaiban, aki szélmalomharcot vív bécsi kollégáival. A túlmozgásos baktérium (Molnár Gusztáv) a saját nézőpontjából perel az egészségüggyel, csak élni akar, mint bárki más, hiszen ő egy biotikum, maga az élet. És Semmelweis felfedezésének hangos elutasítója. Rappel a járványtörténetről, a Nyugat szerzőiről sommás kórösszefoglalót ad, megvannak? Az egyik szifiliszes, a másik tüdőbajos, a harmadik ideggyenge, a negyedik gégerákos… Látványosan pusztulnia kell, de azt mondja, Isten a betegségben lakik. Vagy valahol a környéken.
*****
Főnix Pódium, július 28.: A kézmosás fontosságáról. Az „after party” egy jó hangulatú színészek-dramaturg-közönség beszélgetés volt, sztorizással, sok röhögéssel. Már legalább százötvenszer játszották a művet, és sokfelé, iskolákban, kórházakban, orvosi konferenciákon… Bevallották, hogy a dalszövegeket Guszti írta, a zenéket meg Laci lopta francia rapszámokból. Miután az előadás közben szelíden szívatták őket, az alkotók őszintén kíváncsiak voltak a nézők véleményére. A közönség soraiból valaki, tudom, hogy ki, barátok vagyunk, de a személyes propagandától most eltekintek, azt vetette közbe, hogy a darab provokál, mintha apácáknak adnák elő a Káma-Szútrát. Valószínűsítem, hogy ismeri az apácákat és a Káma-Szútrát is.
