Menu

Most az ország jövője a tét - Ellenzéki politikusok újabb fóruma Jászberényben

Ismét ellenzéki fórumra gyülekeztek csütörtökön az érdeklődők a könyvtárban. A várt előadók között változás történt. Így meglepetésként köszönthettük Jászberényben Gy. Németh Erzsébetet, a DK politikusát. Kovács Lászlót nagy érdeklődéssel várta a közönség, aki az MSZP külügyminisztere is volt. Most EU-biztosként szolgálja hazánkat, így szintén várakozással tekintett rá a hallgatóság. A Jobbik vendége, Szilágyi György országgyűlési képviselő pedig nagyon széles látókörű hazafiként mutatkozott be ezen a fórumon.

Bővebben...

Európai egységes minimálbér kell

A magyar egészségügyben is be kell vezetni egy európai egységes minimálbért, ami megmentheti az ágazatot az összeomlástól - mondta Korózs Lajos, a szocialisták országgyűlési képviselője vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

Bővebben...

Ahogy az érintettek látják - Fórum a családok helyzetéről és a demográfiai változásokról

A városi könyvtár előadótermében immár a harmadik fórumot tartották a jászberényi ellenzéki pártok, helyi képviselők, akik országosan ismert és elismert politikusokat hívtak meg előadónak. A hallgatóság soraiban pedig nemcsak berényiek voltak, de a környező településekről is érkeztek érdeklődők. A téma ezen alkalommal a családok és a demográfiai helyzet volt.

Bővebben...
Feliratkozás az RSS csatornára
Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít