Zenei és lírai fintorok
- Írta: Kun Tibor
- Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése
A zenekarnak még gyakorolnia kell, mondta az ef Zámbó Happy Dead Band október 6-i, jászberényi koncertje után ef Zámbó István képzőművész, zenész és Öcsike. Zámbó Öcsike a ráadások nagymestere; a gitárosa úgy emlékezett, hogy egyszer hajnali négyig játszottak. A berényi mozi klubszínpadán éjfélig húzták. A záró etap előtt ef Zámbó Öcsi hat és fél perc cigarettaszünetet jelentett be, de a frissítő pauza ennek a sokszorosára nyúlt, valószínűleg szálanként és zenekari tagonként – három gitáros, két énekesnő, egy dobos és egy billentyűs, aki az Öcsi – mérték ki az időt. „Melléfogtam, melléfogtál, de ott is puha volt.”
Az ef Zámbó Happy Dead Bandet névadója már 1970-ben létrehozta, és a banda, a boldog halál vidám várományosa, azóta is, változóan állandó felállásban, bulizenekarként működik. Rajtaütésszerűen fellépnek bárhol, eljátszanak bármit, ami értékelhető: jazzt, szürrealista katasztrófazenét, rhythm and bluest, saját expresszív dalokat és persze Bizottság-klasszikusokat (Na, ne hülyéskedj, Nem bírom a gyűrődést, Kamikaze, Máriabenzin, Bad Schandau). A Dzsámbó Sztivin Galaxis Önkéntes Sorsszervező Irodájának alkalmazottai ők. „Minden anyag egy másik anyagban van, és ott akar valamit.”
A nyolcvanas évek magyar underground zenekarai közül a szentendrei és pomázi képzőművészekből alakult Bizottság (előbb Központi Bizottság, utóbb Albert Einstein Bizottság) volt a legeredetibb, a legköltőibb, s egyben a nagyközönség számára a legérthetetlenebb. Az együttes egyik meghatározó figurája, ef Zámbó István az első koncertjükön véres henteskötényben és bordó zakóban lépett színpadra, nyivákoló orgonája már csak ráadás volt. A Bizottság nem fukarkodott a polgárpukkasztással – zenében, szövegben, megjelenésben, nyilatkozatokban –, engedményekre nem voltak hajlandóak, a közönségre várt a feladat, hogy ráhangolódjon a produkciójukra. Akadtak akkoriban, akik úgy vélték, hogy a Bizottság zenéje többet ér, mint az együttes tagjainak képzőművészeti munkássága, de a többség sem az egyikkel, sem a másikkal nem nagyon tudott mit kezdeni. „A jó ízlés, drágám, az nevetséges, a botrány, a botrány, az egészséges.”
Az ef Zámbó Happy Dead Band lehetne akár a Bizottság örököse, de ilyen céljuk nincsen, semmi nagy truváj, semmi art-punk, és jól teszik, hogy megelégszenek azzal, ha alternatív módon és jópofán szórakoztatnak. „Sötét van, sötét van, államilag sötét van.”
A mozis bulijuk filmvetítéssel (A tisztaság fél egészség, Zámbó Öcsike kísérleti videója) és a galérián kiállításmegnyitóval (Változó állandó, válogatás ef Zámbó István az elmúlt tizenöt-húsz évben született festményeiből) kezdődött, helybeli barátjuk és rajongójuk, Telek Zsolt közreműködésével, aki később néhány Bizottság-számba is beszállt. „Olyan a szemed, mint egy kispárna.”
Zámbó Öcsike, kimagasló művészetének elismeréséül, 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést kapta. A festményeibe Miles Davis (jazz, trombita, király) is beleszeretett, és amikor 1991-ben, fél évvel a halála előtt, Magyarországon koncertezett, felkereste Szentendrén Öcsit. A Miskakancsó felhőkarcolóval című képet ajándékba kapta, a Sugárzó koporsóvégű önfényszopó halott címűt pedig 3.500 dollárért megvásárolta a mestertől. „Benne voltam, drágám, a Playboyban, a lábam között egy kis szputnyikkal.”
Fotó: jasznaplo.hu/Bíró János
