Derékszögű szerelmi háromszög

Szombaton Jászberényben a mozi Sára Sándor termében közönségtalálkozóval egybekötve vetítették le Szász János legújabb filmjét. Azért az tudható volt előre, hogy a film nem lesz egy fáklyás menet. Még akkor sem gondoltuk annak, amikor Sóhajok hídja munkacímen zajlott a forgatás, és csak egy-két kósza hír kelt lábra arról, mi lesz a sztori. Miután a – lássuk be, elég ütős – végleges címen jött ki a film, már senkinek nem volt kétsége arról, hogy ez nem afféle finomkodós-nosztalgikus bepillantás lesz az első világháború utáni Magyarország sanyarú hétköznapjaiba.

A történet adott volt. Mint minden erős sztorit, ennek alapját is az élet írta. Szász korábban is foglalkozott már az első világháború utáni Magyarország közvéleményét megrázó Léderer-gyilkossággal, ami a kor egyik legbrutálisabb bűntényeként vonult be a bűnügyi történelembe. Léderer Gusztáv (Nagy Zsolt), rangját-vesztett csendőrtiszt bűntársával Schwartz Máriával (Gryllus Dorka), haszonszerzés céljából több alkalommal is megkísérelte megölni Kudelka Ferenc (Hegedűs D. Géza), gazdag budapesti hentesmestert. A hentes a nőt akarta, a két másik meg a hentes pénzét cserébe. Amikor végül Lédererék sikerrel jártak, Kudelka testét feldarabolták, bőröndökbe tették, és a Dunába dobták.

A filmben ugyan átkerül a helyszín vidékre, mert a budapesti közeg – a rendező szerint – elterelte volna a figyelmet a három fő karakter közt feszülő viszonyról. Nagy Zsolt is „elszemtelenedett” félig, pedig a hírhedt Léderernek tökéletes volt a látása is és a fizimiskája is, de a történet alapjaiban nem változott. A vidéki helyszínválasztás nagy előnyére vált a filmnek, Máthé Tibor operatőr lubickol a nyomor hiteles ábrázolásának lehetőségeiben. Milyen „szerencse”, hogy kis hazánkban alig kell Salgótarján-alsóig (Rónabánya) menni, hogy a XX. század első felének korhű nyomorát feketén-fehéren megtapasztaljuk! Alig kellett valami díszletet építeniük. Volt ott minden, ami ehhez a hangulathoz szükséges: sár, szegénység, omladozó parasztházak, kilátástalanság, bezárt kocsma, ráncokba törődött bányász arcok, köd és hideg. Még havazott is éppen annyit, hogy Kudelka egy felejthetetlenül agyunkba bevésődő beállításban tudjon a sárban a kocsma felé tocsogni. Ad jó pár ilyen képet a film, ha másért nem, a vizuális élményért mindenképpen érdemes megnézni. És itt nem Gryllus Dorka őzike szemeire gondolok.

Apropó szemek. Hogy miért kellett Nagy Zsoltból Jokert csinálni, nincs rá magyarázatom. Ismerjük – sok lehetőséget kap, meg is dolgozik érte – tudott volna ő két szemmel is csúnyán nézni. Tény, hogy így félelmetesebb, de különösebb funkciója nincs a csecse háborús sérülésnek a bal orcáján. Belül romlott ember az ő Lédererje anélkül is, hogy a szeme ne állna jól. Csak a gyilkosságot ismeri mindenre megoldásként, olykor mégis fájdalmasan sok benne az elfojtott indulat. Úgy öl, ahogy más a romlott húst dobja ki a frigóból, undorodva, mégis már akkor tudva, hogy nem utoljára teszi. Az a fajta, akinek Kudelka hiába fizetett volna eleget, lehetett volna akármilyen happy end, valaki akkor is a kése alatt végezte volna előbb vagy utóbb. Aztán megint. Nagy Zsolt mégis érezteti az embert a hidegvérű gyilkos mögött. Nem kapta meg ehhez a forgatókönyvtől a mondatokat, de megoldotta azok nélkül is. Talán épp ezért is lett övé majd félévnyi szereplőválogatás után Léderer.

Gryllus Dorkára is az utolsó castingok alkalmával találtak rá az alkotók. Máriája esendő és menekülő. Nyomokban még valami emberit tartalmaz ő is, talán azért többet, mert áldozat. Belesodródik a gyilkosságba, a rideg előre megfontoltságba, igaz, nem is tiltakozik kézzel-lábbal ellene. Megvan benne a szándék egy újrakezdéshez, elfelejteni a prostituált múltat, a „mindenki kapcája” szerepet, de ehhez is mocskos utat választ. Talán mentené egyszer Kudelkát, talán próbálna valamit önállóan tenni magáért, de túl mulya ahhoz, hogy ennek a hogyanját is megtalálja. Nagy feladat ez neki, járt utat a járatlanért el nem hagy. Léderer megmentette a rákosrendezői pályaudvaron a gyors haláltól, de lassan megölte benne, azt a kevés emberit, ami a lelkében akkor még élhetett. Schwartz Máriának életfogytiglan jutott a felejtés helyett, Gryllus Dorkának pedig a haláltánc, sok közeli kép, és még több hallgatás.

Nem hallgat azonban Hegedűs D. Géza Kudelkája. Megállíthatatlanul beszél, pénze annyi, mintha a minden egyes kiejtett szóért fizettek volna neki. Öntudata még több. Király a saját szemétdombján. Az ő marháját eszi fél Magyarország. Mészárszéke tocsog a vérben és az állati eredetű hulladékban, a NÉBIH karantén alá vonná az egész falut, ha látná, mi folyik ott, de munkát ad az egész közösségnek, és húst jó pár megyének. Megéri neki, így aztán nem is lát mást, csak azt, hogy minden eladó, minden megvásárolható. Mária is. Ahogy meglátja, indul a licit. Mária egy darab hússá válik, a kést mégis ő vágja a mészárosba (hiába). Csak idő kérdése, hogy megkapja, így vagy úgy. Hegedűs D. Géza pedig tudja, hogyan formálja ezt a századeleji Döbrögit, ezt a csodálatos magyar mandarint elvetemülten szánni valóvá. Igen, hízott 25 kilót a szerepért, profiknál ez így szokás. A közönségtalálkozóra már fitten érkezett és nem kopaszon, pödrött bajusszal. Talán fel sem ismeri, aki először látja. De beszélt itt is, úgy, hogy kiműveltebb papoknak is becsületére válna. Ijesztően alakít, igaz, neki is van a legtöbb lehetősége erre, ő a derékszög ebben a szerelmi háromszögben. Ha Nagy Zsolt vagy Gryllus csődöt mondott volna (nem tették), Hegedűs akkor is elvinné a hátán a filmet. Végig felsőbbrendűként uralkodik, mégis szánalmas, ahogy könyörög és ajánlkozik. Nevetséges, ahogyan hízeleg, mégsem mer rajta nevetni senki. Olyan, mint bárki a ma is élők között, aki hatalma és pénze birtokában azt hiszi, bármit megtehet és mindent megvehet.

Mert a pénz a negyedik főszereplő ebben a történetben. Körülötte forog minden, a kérdés csak az, hogy a szerelem megvásárolható-e? Valóban a szerelem hajtja Kudelkát, hogy megszerezze a nőt, vagy pusztán a birtoklási vágy? A tudat bosszantja csak, hogy egy körözött senkinek van valamije, ami neki nincs, vagy valóban a volt szerelmét látja újra maga előtt Máriában? Valóban tud(ott) szeretni is vagy csak szerezni? Vajon Léderer is csak kihasználta Máriát? Ha nem fogják el őket, talán Mária lett volna a következő, aki bőröndben végzi? Vajon Léderer szerette Máriát? És Mária Léderert? Vagy csak kapaszkodót látott benne a teljes kilátástalanságban? Vele maradt volna, ha teljesülnek az álmai vagy alkalom adtán végre dönt, és a maga útjára lép? Vajon áldozat maradt volna egész életére? Áldozat volt-e egyáltalán vagy egy Lédererhez hasonlóan megátalkodott, csak éppen vonzóbb külcsíny mögött rejtőző gyilkos ő is?

Hagy maga után kérdéseket a film. Annyira nyers, annyira hidegen koppan minden kockája, hogy a kérdésfeltevés abból a sallangmentességből egyenesen következik, ami az egész filmet végig uralja. Nincs megmagyarázva semmi. Fölösleges is keresni a ki nem mondott szavakat, a be nem mutatott motivációkat. Tőmondatok és tények alkotják a történetet, lecsupaszított, esetlenül kegyetlen jellemek. Olyanok, amilyenek – jó esetben nagyon – nem szeretnénk lenni, de – nagyon is – lehetünk ilyenek. Ezt nem kell magyarázni. Ez a jó benne. Dokumentarista módon megtörténik, aminek meg kell történnie, az okfejtés csak a stáblista után következik.


A hentes, a kurva és a félszemű

2018

Szereplők
Mária: Gryllus Dorka
Kodelka Ferenc: Hegedűs D. Géza
Léderer Gusztáv: Nagy Zsolt
Alkotók
RENDEZŐ: Szász János
FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Szász János
OPERATŐR: Máthé Tibor
ZENE: Jóhann Jóhannsson
PRODUCER: Bodzsár István
VÁGÓ: Kornis Anna

A film a Lehel Film-Színházban 2018. február 1. és 7. között tekinthető meg.