Menu

Jelentkeztek a hazai lottózás történetének legnagyobb nyereményéért

Jelentkeztek a hazai lottózás történetének legnagyobb nyereményéért

Jelentkezett nyereményéért az a szerencsés, aki minden idők legnagyobb hazai lottónyereményét vihette haza - közölte a Szerencsejáték Zrt. szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint a tavaly november 22-i Eurojackpot-sorsoláson egy magyar bruttó 30 millió eurót, azaz több mint bruttó 10 milliárd forintot nyert.  A játékosnak a sorsolás másnapjától számított 90 napon belül kellett jelentkeznie a Szerencsejáték Zrt.-nél, ezt a napokban meg is tette.

A cég azt írta, Magyarországon nagyon ritkán lehet a lottónyertesekről személyes információkat megtudni, de az Eurojackpot hazai nyertese névtelenül kitöltötte az úgynevezett nagynyertesek kérdőívét, így megosztott néhány információt játékszisztémájáról, életéről.

A játékos elárulta például, hogy vidéken adta fel a nyertes szelvényét, amelyet önállóan, saját számok megjelölésével játszott meg. Kiderült az is, hogy több éve minden héten játszik az Eurojackpoton és korábban még nem nyert nagy összeget. Egyetlen rituáléja, hogy mindig ugyanazon a napon adja fel a szelvényét. Egy lottózóból értesült arról, hogy nyert, amiről azonnal értesítette házastársát.

A játékos közölte, hogy utazásra, autóra, lakásra biztosan jut majd a jackpotból, de jótékonykodni és befektetni is fog, amelyhez pénzügyi befektető segítségét is igénybe veszi. Emellett úgy nyilatkozott, hogy szűkebb családja is részesül majd az összegből.

Arra a kérdésre pedig, hogy a nyeremény felvétele után abbahagyja-e a lottózást, egyértelmű választ adott: esze ágában sincs, tovább fog játszani.

 

Utoljára frissítve:szerda, 15 január 2020 12:03
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Vissza a tetejére
Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít