Menu

Elmarad a JFC – Tiszafüredi VSE mérkőzés

Elmarad a JFC – Tiszafüredi VSE mérkőzés

Elmarad a JFC – Tiszafüredi VSE mérkőzésA COVID-19 járvány immáron a labdarúgó NB III Keleti-csoportjának életébe is „beleszólt”. A hétvégi megyei rangadó ugyanis elmarad, mert a tiszafürediek a járvány miatt a találkozót lemondták.

AZ NB III Keleti-csoportjának 26. fordulójában, március 27-én, szombaton a Jászberényi FC a megyei rivális Tiszafüredi VSE csapatát fogadta volna. A mieink a pályán szerettek volna visszavágni az őszi vereségért, s megszerezni tavaszi első győzelmüket, ám erre most nem lesz lehetőségük.

A Tiszafüredi VSE ugyanis Covid fertőzések és az azzal járó karantén kötelezettségek miatt lemondta a találkozót. Az MLSZ Versenybizottsága ezt tudomásul vette és döntött: 3-0-val a találkozót a Jászberényi FC javára írta. Így játék nélkül szerezte meg idei első 3 pontját a Jászberényi FC.

Legközelebb a 27. fordulóban, április 4-én az SBTC vendégeként lép majd pályára a bajnoki tabellán második helyen álló Jászberényi FC. A kiesés elkerüléséért küzdő salgótarjániak ellen jó esélye lehet a gárdának arra, hogy növelje győzelmei számát.

Utoljára frissítve:hétfő, 29 március 2021 16:28
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Vissza a tetejére
Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít