Menu

Sorozatvetők

Sorozatvetők

Két sorozatnak, egy negatívnak és egy pozitívnak vetett véget a Jászberényi FC - Aqua-General Hajdúszoboszló bajnoki labdarúgó-mérkőzés. A hazaiak kétgólos sikere azt jelentette, hogy öt vereség után újra győzelemnek örülhettek, míg az újonc vendégek sorozatban elért öt győzelmét nem követte hatodik, és a kilenc fordulón át őrzött veretlenségük is odaveszett.

Nem túlzás, hogy óriási jászberényi gólhelyzetek maradtak ki az első félidőben. (Lelátó:,,Majd kapunk egy szar gólt…”) A hajdúszoboszlóiak mindent megúsztak, vagy odaértek. (Lelátó:,,Viszonylag vékonyak, jól tudnak szaladni… Azé’, mer’ termálvizet isznak!”)

A második félidő elején sem javult a JFC helyzetkihasználása. (Lelátó:,,Nem baj, vasárnap van, a templomon már túl vagyok, pártgyűlésre nem mentem, sokan voltak…”)

A 61. percben viszont már nem segített semmi a fürdővárosiakon: Szöllősi Ferenc balról, 22 méterről meglőtt szabadrúgása után a labda a jobb oldali kapufáról Erdős Gábor elé pattant, aki azonnal a léc alá küldte (1 - 0).

Berényi ziccer akadt még a gól után is, de elrontották mindet. (Lelátó:,,Ha nekem ennyi időm van, megcsinálom a szomszédasszonyt, megkávézok, és belövöm…”)

A 86. percben aztán a fiúk is belőtték: Szöllősi, a mezőny legjobbja húzogatott a ’szoboszlóiak ötösének jobb oldalánál, kivárta az alkalmas pillanatot, visszagurított a középen érkező Muhari Zoltánnak, aki 12 méterről a kapu bal oldalába lőtt (2 - 0).

A JFC játékosai a sokból két helyzetet csak bevertek, a vendégcsapatnak pedig esélye sem volt a gólszerzésre.

***

Labdarúgó NB III., Keleti csoport, 2021-2022-es bajnokság, 10. forduló:

Jászberényi FC - Aqua-General Hajdúszoboszló 2 - 0 (0 - 0)

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Vissza a tetejére
Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít