Menu

Hibát hibára, emberhátrányban, és mégis

Hibát hibára, emberhátrányban, és mégis

A második helyezett úgy kezdett a tizenhatodik ellen, ahogyan hazai pályán illik: gólt szerzett az első percben. Azonnal kiabálta is a kapusa, hogy nulla-nulla, tolják tovább, de pont ő ügyetlenkedte tizenhét perc múlva a labdát az ellenfél csatárának lábára, majd újabb kilenc perc elteltével a saját védőjéről pattant a kapujába a labda. Alig két perccel később folytatódott a szerencsétlenkedés: az egyik, a játékhoz talán a legtöbbet hozzátenni képes csapattársa kiállíttatta magát.

A második helyezettből egy hét alatt a második embert zavarták le, az elsőt a Tállyán aratott 1 - 0 -ás győzelem alkalmával. Még jó, hogy a másik, a játékot leginkább irányítani képes labdarúgó a pályán sürgött-forgott, mert a gólpassza nélkül elmaradt volna az egyenlítés, amire így csak tizenegy percet kellett várni a kiállítás után.

A tizenhatodik helyezett - még csak kiesőjelölt, mert húsz csapat alkotja a csoportot - az emberelőnytől felbátorodott, és játékerejét meghazudtolva, megpróbált nyerni. A második helyezett szerencséjére. Nem volt rossz a tizenhatodik helyezett helyzetfelismerése, de a helyzetkihasználása és a védekezése annál inkább, mert a hajrában a második helyezett kibirkózott egy tizenegyest, és belőtte. Mégsem lőttek az esélyes győzelmének.

***

Labdarúgó NB III., Keleti csoport, 2020 - 2021-es bajnokság, 14. forduló:

Jászberényi FC - FC Hatvan 3 - 2 (2 - 2)

1. perc: Pálinkás Gergő lépett el a jobb oldalon a labdával, a 11-es pont magasságából a középen magányosan érkező Szöllősi Ferenchez játszotta, aki laposan a jobb alsó sarokba helyezte (1 - 0).

18. perc: Bonica Sebastian, a JFC kapusa elnézett egy balról, ártalmatlanul a kapuja felé hulló labdát, és amikor felmérte, hogy közbe kell avatkoznia, a túlsó saroknál a felső lécre paskolta. A labda onnan a leggyorsabban eszmélő Szabó Roland elé pattant, aki néhány méterről a hálóba lőtte (1 - 1).

27. perc: A vendégek támadtak, és a 16-os jobb oldala mellől belőtt labdájuk a védekező Torkos Attila lábáról vágódott a léc alá. Bonica nem ért oda, öngól (1 - 2).

29. perc: Albert Ádám a felezővonal környékén feleslegesen „cinkelte” az egyik hatvani játékost, hogy hová kéne a labdát letenni… A szóváltás végén a futballozni (talán) legjobban tudó jászberényi játékos ellenfele arca felé fejelt, a közelben álló játékvezető pedig azonnal piros lapot mutatott fel neki…

40. perc: Szöllősi balról bekanyarított szöglete átjutott a hatvani kapu előtt tolongókon, és a túloldalon Aranyos Mózes közelről a bal sarokba pöckölte a labdát (2 - 2).

85. perc: Egy jászberényi szöglet után Aranyos zuhant a földre a hatvaniak kapujának előterében, és az addig sokat szidott játékvezető büntetőt ítélt. Süttő Attila, ahogyan máskor, most is magabiztosan lőtte a 11-est, ezúttal a kapu jobb oldalába (3 - 2).

 

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Vissza a tetejére
Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít