2015-10-12 09:44:13

 

Nem nekem való ez a vidék. Sohasem vonzott a country. Kivételeket azért tettem, a Rolling Stones és az Eagles kedvéért, de ők inkább csak belepiszkáltak ebbe a stílusba. Azzal tisztában vagyok, hogy Johnny Cash (1932-2003) elképesztően nagy countrysztár volt. A fekete fellépőruhájában és a sötét tónusú hangjával, amitől még a varjak is a kétségbeesés szélén billegtek, betakarított egy kazal Grammy-díjat, megkapta a közönség, több amerikai elnök és sok pályatársa feltétlen elismerését.


Ennek a „fekete ruhás embernek” a dalai jelentik a legfontosabb inspirációt A Nyughatatlan zenekar számára. (Nevüket a Johnny Cash életéről készült film magyar címe adta.) Kovács Kornél énekes-gitáros, maga is hollófeketében, és zenészkollégái október 10-én először játszottak Jászberényben. A mozi „Pure Blues” koncertsorozatába beleillettek, került melléjük gyöngyöstarjáni bor is, és a saját, magyar nyelvű dalaik sem elborzasztóak, mégsem bírtam ki őket a buli végéig.


Az előzenélő Inmates („bentlakók”, például egy tébolydában) melankóli baktériummal fertőzött feldolgozásai – Johnny Cash nekik is bejön – fondorlatosan telepedtek rá a szombat estére. Kinek jutna eszébe a Motörhead Ace Of Spades-ét (Pikk ász) annyira belassítani, hogy műteni lehetne közben a zenészeket?  A Personal Jesus megváltásként hatott, és azonnal lélekpostáztam Sz. O.-nak. A Bob Dylan-mesterdarabokat egy kicsit leoltották, de még így is megvilágították az utat az őrtoronytól a mennyország kapujáig. Bármilyen szándékkal hozták létre ezt a bandát, az Inmates öt tagja jó érzékkel választott magára aggatható dal-ékszereket.


A Nyughatatlan – amúgy teljesen vállalható – produkcióját az idő előre haladtával egyre fárasztóbbá tette a hangosítás. Főleg az ének és a hegedű veszett el sokszor. A három fiú és a három lány egyenletes tempóban pörgette a countryt és a rockabillyt (önmeghatározásuk szerint: az alter countryt), és három kiadott CD után már kellőképpen profin is, de a technika nem volt velük. Így a zenei poénok (mint Michael Jackson Black or White-ja) vagy a saját számok szövegei nem igazán jöttek át. Néha úgy tűnt, mintha akaratlanul egy hangfüggöny mögé rejtőznének.

 

Otthon aztán a világhálóval kiemeltem pár dalukat, és komolyan mondom, countryfóbia ide vagy oda, teljesen fülbevalók, és a magyar dalszövegeket sem kell letagadniuk. A berényi koncertjük végét pedig mesélje el az, aki megvárta.


Kun Tibor

Fotó: jasznaplo.hu/Bíró János