Pécsen kezdjük a középszakaszt
2014-03-04 18:03:29
Szerdán két mérkőzéssel megkezdődik az NB I A-csoportos felnőtt férfi kosárlabda-bajnokság középszakaszának alsóházi rájátszása. A Fortress-Jászberény együttese Pécsen lép pályára, ahol legutóbb – már Antics mesterrel – sima vereséget szenvedett. Most viszont csak a győzelem az elfogadható eredmény.
Ha még menteni akarjuk a szezont, akkor a középszakaszt mindenképpen győzelemmel kell kezdenünk. Ez persze nem lesz könnyű, hiszen a pécsiek az utóbbi öt fordulóban négy győzelmet arattak, azaz jobb formában vannak, mint a mieink, akik régen érezhették már a győzelem ízét.
A két együttes legutóbbi összecsapása óta mindkét oldalon történtek nem várt események, sérülések. Nálunk Markovics és Dramicsanin került a maródiak listájára, míg a pécsieknél Kovács Péter esett ki keresztszalag-szakadás miatt. Természetesen mindkét csapatnál megpróbálták pótolni a hiányzókat, de hogy ez mennyire sikerült, majd csak a mérkőzéseken dől el. Nálunk Ahmetbasics és Sundov, a pécsieknél Délyti Bence az új játékos.
A hírek szerint a mieinknél már csak Dramicsaninnal nem számolhat Antics mester, azaz Markovics bevethető. Ebben az esetben a trénernek kell eldöntenie, hogy a négy külföldi közül melyik hármat nevezi a találkozóra.
Az alapszakaszt követően az alsóház élén a körmendiek állnak 13-9-es mutatóval, s előnyük négy győzelemnyi a pécsiekkel szemben. Utóbbiak a 8. helyen 9-13-as mérleggel állnak, s ez két egységgel jobb, mint a mieink 7-15-ös mutatója, ami a 11. helyhez elég. Amennyiben szeretnénk a 8., még rájátszást érő helyezést megcsípni, akkor Pécsen nyernünk kell. Ellenkező esetben ugyanis a baranyaiak már három győzelemnyi előnyre tesznek szert.
Nagyon kemény hat hét vár a csapatokra, hiszen ennyi idő alatt játsszák le a 12 fordulót, amelynek végén eldől, hogy melyik két gárda csatlakozik az első hathoz a play offban, illetve melyik két együttes játszik majd két győzelemig tartó osztályozót az NB I-ben maradásért.
Egy biztos, annyi eladott labda, amennyit az utóbbi időben lejátszott mérkőzéseken produkáltunk, Pécsen sem fér bele. Továbbá nem lesz elég csak a jó centerjáték, a távoli dobásoknak is sülnie kell, ha jó eredménnyel, győzelemmel szeretnénk Pécsről hazatérni. Márpedig a célunk nem lehet más.
Az NB I A-csoportos felnőtt férfi kosárlabda-bajnokság alsóházának állása:
7. EGIS Körmend 13gy 9v
8. PVSK-PANNONPOWER 9gy 13v
9. Falco KC Szombathely 8gy 14v
10. Naturtex-SZTE-Szedeák 8gy 14v
11. Zalakerámia-ZTE KK 7gy 15v
12. FORTRESS Jászberény 7gy 15v
13. MARSO Nyíregyházi KK 5gy 17v
Az alsóházi első forduló két forduló párosítása:
1. forduló
március 5. – szerda
18.00 óra: PVSK-PANNONPOWER – Fortress-Jászberény
18.00 óra: EGIS Körmend – Zalakerámia-ZTE KK
április 22. – kedd
18.30 óra: Falco KC Szombathely – Marso Nyíregyházi KK
2. forduló
március 8. – szombat
16.30 óra: Marso Nyíregyházi KK – PVSK-PANNONPOWER
18.00 óra: Zalakerámia-ZTE KK – Naturtex-SZTE-Szedeák
18.30 óra: Fortress-Jászberény – EGIS Körmend
Szántai Tibor