2012-02-10 11:00:11

 

Ha valaki jót és jól akart hallani kis nemzetünk nagyságáról, az jól tette, ha elment Molnár V. József szerda délutáni előadására a Déryné Művelődési Központba. A néplélek-kutató a magyarság küldetéséről beszélt a Hazatalálás sorozat részeként közel két órán át a kistermet megtöltő hallgatóságnak.


Egy-két gondolatától eltekintve, Molnár V. Józsefet hallgatva az embert büszkeség tölti el, hogy magyarnak született. Nem véletlen tehát, hogy sokakat vonzott a DMK-ba az előadó személye azon a fagyos késődélutánon. Mert melengeti a szívünket, ha azt halljuk, hogy a szeretet nemzete vagyunk, meg kiválasztott nemzet, akinek küldetése van. Ahogy minden embernek, a népeknek is. A mi küldetésünk konkrétumairól ugyan nem esett szó, de azt tudomásul véve, hogy a magyarság sorsa krisztusi sors, melynek során végigjártuk a Golgotát, és Trianon alatt keresztre is feszítettek minket, minimum egy feltámadás még van a tarsolyunkban.


Molnár V. József küldetése jó ideje már a néplélek kutatása, és mint a terület szakavatott ismerője, nem okozhat neki gondot hosszan és összeszedetten beszélni a magyar nép zivataros századairól. Történelmi, irodalmi, társadalomtudományi és vallástörténeti kitekintéseinek sajátos nézőpontja hazafiasságot ébreszthet sok elveszett, széles e hazában tévelygő fiatal és kevésbé fiatal lélek számára. Erőt adhat akkor, amikor nemzetközi szinten össztűz alá vesznek minket, a baj csak az, hogy ezt úgy teszi, hogy nem beszél az össztűz okairól. Hitet adnak szavai, hitet egy nemzetben és annak feltámadásában, kapaszkodót a kilátástalanságban, a jövőkép nélküli mindennapokban. A baj csak az, hogy szavai a gázszámla kifizetésekor, a svájci frank alapú hitelek törlesztésekor olyan létraként állnak csak rendelkezésükre, amelynek helyenként két-három foka is hiányzik.


A szeretet nemzete valóban vendégszerető, sok külföldi megmondhatója annak, hogy nem szenved baráti fogadtatásban hiányt az, aki ide látogat. De mi van azokkal, akik itt élnek? Maga Molnár V. József állítja, hogy a nemzet mára csak lakossággá degradálódott. Hol vannak már azok az idők, amikor Hunor és Magyar a közös célért együtt lovagolt? Igen, valóban a szeretet nemzete vagyunk, olyan jó ezt hallani, és érezni, hogy talán alapja is van. A baj csak az, hogy a tapasztalat, múltunk és jelenünk nem azt mutatja, hogy egymás szeretetének nemzete lennénk. Sokkal inkább azt, hogy ez egy nemzet, melynek tagjai mind mást szeretnek és szeretnének.


A keresztre feszítés után Jézus alászállt a poklokra, majd harmadnapon feltámadt. Ez a krisztusi sorsot vállaló nemzet azonban még a legoptimistább nézőpont szerint is csak a második nap éjszakáján vergődve várja a hőn áhított feltámadást. És jó hinni, hogy eljön.

 

Rédei Panni