2016-11-03 11:18:10

 

Mácsai Pál tizenöt éve játssza egy humanista magyar író életét. Bereményi Gézával gyűjtötte mappába Örkény István életrajzlapjait. Mácsai úriember felsőfokon, szupernaturális, a színpad közepére állított karosszékből csak néha kel ki, magából sohasem. Módszertani előadást tart a sármosan eszköztelen színjátszásból. „Árulhatná kapszulában, vagy valami.” Tanítani való, súlyos és könnyed mesélő, az iskolában is biztosan így felelt. Nem lehet nem bedőlni neki, hogy ő tényleg Örkény reinkarnációja, a Pista, akinek az élettörténetéből egy groteszk kor regénye kerekedik ki.


Pista azt mesélte október 27-én a Lehel Film-Színház kevés foghíjat mutató nézőterének, hogy asszimilálódott, budapesti zsidó nagypolgárok gyermekeként született az első világháború kitörése előtt két esztendővel, és az akkor aratott osztatlan sikerét egész életében képtelen volt felülmúlni… Patikus, gavallér és magyar királyi főtanácsos apja hatszobás villájukban előkelő vendégek sokaságát fogadta. Pista a Piarista Gimnáziumban érettségizett, és nem mulasztotta el megjegyezni, a rá oly jellemző, szálkás humorral, hogy a szerzetesi iskolák legnagyobb előnye, hogy a tanárok ráérnek. Olyannyira, hogy hetedikben megbuktatták magyarból. Az egyetemen vegyészmérnöknek és gyógyszerésznek tanult, aztán inkább laza, gazdag fiatal volt, és egyre többet írt. A Szép Szó szerkesztőségében József Attila széttrancsírozta Pista egyik novelláját, amit előtte megdicsért. A katonaságnál a zászlósi rangig vitte, tábori gyógyszerészként vonult be Észak-Erdélybe. „1942-ben újra behívót kapott, felvette fehér extra egyenruháját, fekete lakkcipőjét, a vonaton még megbeszélt egy randevút, majd jelentkezett Nagykátán.” Ott érte a felismerés, hogy munkaszolgálatra hívták be. (Ekkor én a nézőtéren felkapaszkodtam egy másik érzelmi hullámra, mert Nagykátán nap nap után látom azt a helyet, ahol a háborús bűnös alezredes letépte Pista rendjeleit, megpofozta, kiköttette, és ahonnan társaival elindította, egy perccel a tiltó rendelet életbe lépése előtt, a Don-kanyarhoz.) Öt év elteltével érkezett haza a lerombolt Lánchídhoz és az épülő szocializmushoz. Megírta a Lágerek népét, megírta, amit túlélt, de megvádolták, hogy „nem értékeli eléggé a Szovjetunió önfeláldozását”. Az írói szabadságot a megfelelés kényszere nyomorította.  Lelkiismeret-furdalást érzett minden rosszért, ami az országgal történt, hiszen ezek mi is vagyunk, mind. 1956 októberében Pista követte el a szabad Magyar Rádió beköszöntőjét – „Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon” –, hat év szilencium járt érte. A kényszerű némaság ideje alatt gyógyszergyári fogalmazó volt, és kedvére írhatott, mert biztosra vehette, úgysem fog megjelenni. Így születtek Pista legjobb művei, a Tóték és a Macskajáték, melyek az egypercesekkel itthoni és külföldi elismerések magaslataiba emelték a „megbocsátás” után.


Mácsaiban Örkény ráér. Egyperces novelláiról azt mondja, hogy nem ért rá hosszabbakat írni. Mácsaiban Örkény az utolsó percig remél. Sokáig kergetjük az álmainkat, sóhajt, nehéz őket elengedni. Mácsaiban Örkény kétszer ráz. Nevettet és döbbent. Jól teszitek, mosolyog, ha már felfelé elkezdetek sikítani a hullámvasúton. Mácsai tudja, amit Örkény. Abbahagyni ott kell, ahol elfogynak a napok a naptáron, kedveseim.


Kun Tibor