2016-05-17 09:18:36

 

Akinek mindenről ugyanaz jut az eszébe, az vagy Móricka, vagy Silvan Zingg, aki mindenből boogie-woogiet csinál. A boogie-woogie a bluesból kialakult zenei forma, amit leginkább zongorán adnak elő. Jellemzője a bal kéz szakadatlanul ismétlődő basszusjátéka. Silvan Zingg állandó eposzi jelzője, hogy ő, Chuck Berry és B.B. King ajánlásával, Svájc boogie-woogie nagykövete. A jó kedélyű, közvetlen fiatalember – szereti a gulyáslevest, négy nyelven tud csajozni – zongorázta le a Lehel Film-Színház nagytermében a klubkoncert évad záróbuliját, péntek 13-án.


A színpadon az a régi August Förster hangversenyzongora várta a szmokingban, propellerben feszengő (a csokornyakkendőtől gyorsan megszabadult) svájcit, melyet az idén tavaszra újítottak fel.


A szép szál, luganói „bulibáró” egyórás koncertet adott, meg ráadást. Triójának zenészeit nem hozta magával. „My left hand is my bass player” – mondta, és tényleg, és a másik kezével is úgy dolgozott, hogy azonnal vették-vitték a portékáját. Az angolját, a poénjait sokan értették a nézőtéren; percek alatt eladta magát. Kikerülhetetlenül kellemes zenét játszott, néha ugyan a kelleténél cseppet erősebb cirkuszsátor-feelinggel, de fekete zenére gyúrt, és az nem jön csak úgy, a levegőből.

 

Az első boogie-woogie slágerrel – a Pinetop’s boogie woogieval, 1929-ből – indított, aztán mozdultak a saját kompozíciók és a nagyok dalai, volt blues és jazz, de egy „kis semmi” komolykodás is. Oscar Peterson, Duke Ellington, Louis Armstrong és Chuck Berry mellé Silvan ördöge bújt a billentyűkbe. Berrytől a You never can tell szólalt meg, amire a Ponyvaregényben Uma Thurman és John Travolta olyat táncol, amilyet egyszerűen nem lehet.


Silvan Zingg a közönség soraiból kétszer is a zongorához hívta négykezesezni Dániel Balázst, Mr. Firehand-et, aki Győrben szervez nemzetközi boogie-woogie fesztiválokat, miként kollégája Luganóban, és abban is hasonlítanak, hogy ő is hazája boogie-woogie nagykövete… Másodjára, a ráadásban már egy hokedlin ültek mindketten, mert a zongoraszék lába kibicsaklott az est főszereplője alatt. „I’ve got a big ass” – nevetett a svájci srác, és sehogyan sem bírta visszacsavarozni a széklábat.


A boogie-woogie egy swing alapokon nyugvó, de egyáltalán nem nyugis tánc neve is. Silvan egy rövid időre egyedül hagyta a hangszernél magyar barátját, amíg felkérte táncolni azt a hölgyet, akinek a segítsége nélkül ez a koncert nem jöhetett volna létre.


S ha nincs ez a program, nekem sem esik le hirtelen, hogy a Magyar Televízióban a Telesport főcímzenéje évtizedeken át egy boogie-woogie volt! Miközben a valahová nagyon hajtó, ötletesen megrajzolt sportolófigurákat egymás után nyelte el az operatőr kamerája, egy fekete zongorista, talán Winifred Atwell játéka hallatszott.


Kun Tibor

Fotó: Szalai György