2016-02-16 10:29:03

 

Az oldalon megszokottal szöges ellentétben, ezúttal egy más jellegű írást fogok közölni, egy olyan típusú filmről, amiről nem szoktam. Klacsán Gábor jászberényi születésű író, rendező, operatőr eddig jobbára a reklámszakmában tevékenykedett, de most öt év munkájának gyümölcsét aratta le nemrég a Képesség című kisjátékfilm premier előtti vetítésének okán.


Ha akarod…


Mégis miért döntöttem úgy, hogy írok a filmről? Az egyik oka, hogy ez a film egy olyan ritka kincs, ami mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Tipikusan az az alkotás, amiről akkor is van véleményed, ha azt gondolod nincs. A mai rohanó, kapkodó, kissé elmeroggyant világunkban olyan kevésszer jut idő félórára leülni és megnézni egy egyszerű(nek tűnő) gondolatiságra felhúzott alkotást. A másik indokom, hogy a Képesség szintű filmekre szokták az alábbi jelzőket előszeretettel puffogtatni kritikusok: „Óda a mozihoz”, „Örömjáték”, „Szeretetfilm” stb.. Klacsán Gábor filmjére pedig bármelyiket elsüthetjük.


A történet szerint Háros Örsúr egy ukrajnai faluba érkezik. Honnan jön? Ki volt ő előtte? Mit keres ott? Számít ez? Ott van. „Talán így akarta a Jóisten”. Ha már ott van, próbálja tenni a dolgát: Képeket keretez. Előbb áll össze a keret, majd tölti meg „tartalommal”. Ezen része a filmnek meta szinten is baromi jól működik. Ugyanis mi nézők, rá vagyunk utalva arra, hogy használjuk a fantáziánk. Megkapjuk a keretet. Mi mire használnánk? Minket mi érdekel a világból? Egy kis béke? Boldogság? Szerelem? Ezek együtt?

 

Gábor egy igen mély verembe eshetett volna a szabad asszociáció felhasználásával. Sokszor éri a vád az írókat, hogy mismásolnak ezzel a filmnyelvi elemmel dolgokat. Nem tudnak/akarnak megmagyarázni vele infókat. A Képességben mégis annyira természetesen, önszabályzó módon működik az egész, hogy fel sem merül a kétség, hogy Gábor ne tudta volna mit akar. Az pedig, hogy –ma, abban a korban, amikor mindent kis túlzással a szánkba rágnak - nem akarta hülyének nézni a saját nézőközönségét, igazi elegáns és megsüvegelendő cselekedet volt.


Remekül teremt hangulatot a film és pár perc alatt képes berántani a számunkra elsőre talán idegen közegbe. Ehhez azonban a képeken és Dara Viktor (szintén jászberényi születésű zeneszerző) zenéin túl, a színészek is kiváló segítséget nyújtanak. Elsősorban Szabó Sipos Barnabás (nem kell gondolom bemutatni), akin a film 30 perce alatt végig érezni lehet az a nyugalmat, könnyedséget, ami átragad a nézőre is. Igazi felszabadult, örömjáték, pedig nincs minden jelenetben egyszerű dolga. Kerekes Vica, pedig a film második felében lép be a képbe, és remek partnere Barnának.


Összegzés: A történetről szándékosan nem akartam írni, hiszen mindenkiben máshogy fog megszületni a mondanivaló. Nincs egyetemes tanulság. Hacsak az nem, hogy akárhol vagyunk, akármit teszünk, a jóra, szépre, boldogra való törekvés mindig jellemzője az embernek, csak engedjük befogadni.


A filmet hamarosan várhatóan több tévé és mozi is műsorra tűzi. Én mindenkinek csak ajánlani tudom. Ezt a félórát szánjuk rá egy kis boldogságra. Nem fogjuk megbánni.

 

Zombori Tamás/filmertek.blog.hu