A TAEKWON-DO JOBB EMBERRÉ TESZ

 

2012-02-26 09:52:02


Jászberényben lassan harminc éve tartanak Taekwon-Do edzéseket, volt időszak, amikor 70-80-an vettek részt azokon. Az 1983-as indulás óta a taekwon-dósok a város szinte minden termében edzettek már, és számtalan városi rendezvényen szórakoztatják rendszeresen a közönséget látványos bemutatóikkal, küzdelmeikkel, formagyakorlataikkal.


2004-ben újjáélesztették a Magyar ITF Taekwon-Do Szövetség keretén belül a sportág diákolimpiáját, melynek döntőjét akkor, és azt követően négy évig mindig Jászberényben rendezték. 2008 végén a szövetségen belül szakadás történt, és létrejött a Magyar Tradicionális ITF Taekwon-Do Szövetség, melyhez a jászberényi egyesület is tartozik. Ezt követően 2009-ben először rendeztek nemzetközi versenyt, 2012-ben már negyedik alkalommal várják a résztvevőket a Lehel Vezér Nemzetközi ITF Taekwon-Do Kupán.  Eperjesi Nándor a JSE Taekwon-Do Szakosztályának vezetője vall a harcművészetek nevelő hatásáról, és a sportág jászberényi művelőinek közelmúltjáról.


- Tavaly kilenc versenyen szerepeltünk, abból hétszer külföldön, kétszer határainkon belül. Ezeken a megmérettetéseken 15 versenyzőnk nyert 74 érmet, 36 aranyat, 20 ezüstöt, 18 bronzot. A magyar bajnokság és a diákolimpia mellett nemzetközi kupákon vettek részt a fiatalok. 1983-ban még Táboros József indította el az egyesületet, én egy évvel később kerültem ide. Akkor még Lehel SE Taekwon-Do szakosztályaként működtünk, és annak a folyamatos jogutódjai vagyunk ma is. Az egyesülethez még ipari tanulóként kerültem, egy osztálytársam vitt magával az edzésre és ott ragadtam, a 90-es évek végétől vezetem a szakosztályt.

 

Eperjesi Nándor egyedi technikával töri az Ytong-lapokat

- Mi tartotta itt az egyesületnél?


- A Taekwon-Do nem küzdősport, mert azon belül a versenyzést részesítik előnyben. A harcművészet oktatása során viszont meghatározott életútra, életmódra nevelés történik. A harcművészet elsajátítása során a gyerekek olyan komplex képzésben részesülnek, amely során ráébrednek, hogy nemcsak jó harcosnak kell lenni, de jó embernek is. Sőt, a megfelelő képességekkel rendelkező gyerekekből előbb válik jó ember, és csak ezen a szilárd alapon lesz belőlük jó harcos. Rájönnek, hogy nem elég jól küzdeni, jól kell mellette kezelni a különböző helyzeteket is. Amikor például vizsgára készülünk, sokszor heteken keresztül ugyanazt kell csinálni. Tűrni kell a monotonitást és sok kitartásra van szükség ahhoz, amikor a felkészülések során csak két-három féle küzdelmet vagy néhány mozdulatot gyakorolunk. Az edzőteremben megszerzett alázat és önuralom viszont jelen marad a magánéletben is. Az egymás segítése, hogy a másikra nem vetélytársként, hanem társként tekintünk, az életünk részévé válik. Nem megverni akarjuk a másikat, hanem legyőzni. A mindennapokból már kiveszőben lévő állhatatosság és szerénység még él a harcművészetekben és azok művelőiben. Engem például ezt tartott itt.


- A versenysportok világa más?


- Ott sokkal nagyobb a rivalizálás. Nyilván a harcművészetek berkein belül is van vetélkedés, csak máshogy kezeljük, mert itt nem olyan élesek az ellenérdekek. Nyilván a versenyzők között két hasonló képességű gyerek közül nekünk is el kell döntenünk, melyikük a jobb. De attól, hogy az egyikük épp jobbnak bizonyul egy megmérettetésen, még nem biztos, hogy a másik a következő alkalommal nem érhet el ugyanolyan szép eredményt. Ez nem divatsportág, ahol pillanatnyi népszerűség vonzza a tagságot, ide azért járnak edzeni a fiatalok, mert fejlődni akarnak küzdeni tudásban és emberileg is. Ugyanakkor a harcművészetek művelőit is rákényszerítették arra, hogy versenyezzenek, hiszen a versenyek során felmutatott eredmények nélkül még ennyi támogatást sem tudnánk kapni. Mi arra is nagyon büszkék vagyunk, hogy sokan járnak be hozzánk edzeni, nemcsak arra, hogy van egy-két élversenyzőnk, akik országos és nemzetközi szinten is jó eredményeket tudnak hozni. Persze az ilyen élversenyzők – mint például a jászszentandrási Soós László is – motiválják a többieket.

 

Városi rendezvények állandó fellépője az egyesület

- Mit ért divatsport alatt?


- Sajnos a gyerekek többsége azért művel valamilyen sportot, mert látja a tévében, hogy az milyen divatos, mert a csapból is az folyik, mert jól mutat a felszerelés. Az már másodlagos, hogy mennyi munka van amögött, hogy az a felszerelés valóban jól álljon azon a sportolón. Nálunk nemcsak Taekwon-Dóznia kell a gyerekeknek, hanem taekwon-dóssá kell válniuk. Van egy belső szabályrendszerünk, ami szerint egymáshoz viszonyulunk. Akinek közöttünk már múltja is van ebben a sportágban, annak azért jár a külön megbecsülés, mert évek óta, akár tíz évre visszamenőleg folyamatos a kitartása a gyakorlások során. Ekkorra már a hétköznapjai részévé lesz ez a viselkedésforma, máshogy viszonyul a társaihoz, a szüleihez, az ismeretlen emberekhez, amellett hogy egészséges vagányságra is szert tesz. Mielőtt mi bemegyünk az edzőterembe, meghajlunk, tiszteletet adunk az üres teremnek is. Edzéseken egy rossz szó el nem hangzik közöttünk, ha valamelyikünknek problémája van, az egész csapat megpróbál segíteni neki. Sokan csodálkoznak, amikor megtudják a hozzánk járóktól, hogy már évek, esetleg évtizedek óta ugyanazt a sportágat művelik. Manapság sokkal gyakoribb, hogy a gyerekek sokféle sportot kipróbálnak és a végén egyiknél sem ragadnak le. Jobb esetben talán megtetszik nekik valamelyik és kitartanak amellett.


- Változott a gyerekek hozzáállása az elmúlt évtizedek során?


- Természetesen, hiszen ma már egy testnevelés óra is másképp néz ki, mint teszem azt, harminc évvel ezelőtt. Sőt, elég csak a korosztályra gondolni: ha megnézzük a 70-es, 80-as évek magyar válogatottját, akkor meglett embereket látunk, 30-35 éveseket. Most pedig 19-20 éves fiatalok kerülnek a válogatottba. Ma a 30 év felettieknek a veterán kategória áll rendelkezésre, ha versenyezni akarnak. Más egy olyan gyerekkel foglalkozni, aki önszántából azért jön el edzésre, mert érdekli, mert szeretné csinálni, és más olyannal, aki szülői nyomásra jön hozzánk. A hiperaktív gyerekekkel egyszerűbb, mert őket könnyebb visszafogni. Akit viszont nekünk kell motiválni, és csak végigkínlódja az edzést, abban ritkábban tudjuk felkelteni a valódi érdeklődést a harcművészet iránt. Viszont erre is van pozitív példa. Ha egy-két hónapig kibírja az edzéseket, akkor már látni lehet rajta, hogy kezdi érdekelni a dolog, és kezd beilleszkedni a többiek közé. Annak ellenére, hogy ez inkább egyéni sportág, mi is csapatként csinálunk mindent.


- Mennyire működnek együtt közösségként azokkal, akik már nem járnak rendszeresen edzésre?


- Büszkék vagyunk arra, hogy sokan közülünk érettségi után továbbtanulnak. Ez azonban azt is jelenti, hogy más városba kerülnek, máshol folytatják az életüket. Hétvégenként azonban gyakran találkozunk velük, és tudjuk, hogy amennyiben lehetőségük adódott rá, sokan a költözés után is folytatták a Taekwon-Dót. Mások, amikor tudnak, itthon jönnek be edzésre. Örülünk annak, hogy az edzéseinken művelt, intelligens gyerekek vesznek részt, akik előtt szép jövő áll. A harcművészet magas szintű műveléséhez egyébként is elengedhetetlen az intelligencia.

 

A nemzetközi versenyeken történő találkozások gyakran barátságokká fejlődnek

(A szerb szövetség elnöke, Vrekic Nenad és Eperjesi Nándor)

- A fiatalítás gondot jelent a sportág számára?


- Nem baj, hogy fiatalodik a mezőny, csak a mentalitása, a gondolkodása teljesen más egy 18 éves fiatalnak, mint egy többet tapasztalt, rutinosabbnak számító, idősebb taekwon-dósnak. Persze azok, akik 14 éves korukra már elértek egy olyan szintre, hogy versenyeken, övvizsgákon megtapasztalták, hogy a kitartó munkának van eredménye, nyilván máshogy állnak a sporthoz és egyáltalán az élethez is, mint azok, akik a második-harmadik edzésen feladták a gyakorlást. A sikerélmény megtapasztalásával jönnek rá, hogy nemcsak ügyesek, de erősek is. Ez önbizalmat, tartást ad nekik már gyerekkorban, ami később minden bizonnyal a hasznukra válik. Tisztában lesznek a képességeikkel, de nem élnek vissza vele. Elkezdenek gondolkozni azon, hogy ha folytatják a gyakorlást, akkor milyen magasabb szintet tudnak még elérni.

 

A kitartó munka meghozza gyümölcsét

- Sokan döntenek a folytatás mellett?


- A kiválasztódás általában az első versenyeredmények után kezdődik meg. Van, aki megáll egy szinten, mert úgy érzi, hogy neki itt elég, mások pedig folytatják az utat, aminek sosincs vége. A tapasztalat azt mutatja, hogy minél tovább fejleszti valaki a harcművészetben a képességeit, és minél jobbá válik, annál szerényebb lesz. Ez független a kortól. Már egy tizenéves gyerek is rá tud döbbenni arra, hogy a teste fegyver, amit szükség esetén tud is használni. Nem fél, mert ahhoz, hogy eltörjön egy téglát, épp annyira szüksége van bátorságra, mint ahhoz, hogy megüssön egy másik embert. Az ütés mindig fájdalommal jár, amit elsősorban nem fizikálisan, hanem mentálisan kell feldolgozni. Nemcsak akkor, ha engem ütöttek, hanem akkor is, ha én ütöttem meg valakit. Aki évek óta tisztában van azzal, hogy mivel jár az, ha megüt valakit, sokkal inkább ura önmagának és a tetteinek. Megmarad a tartásuk, a szerénységük és az élet minden területén kamatoztatni tudják a harcművészet gyakorlása során megszerzett tapasztalatokat, legyen szó tanulásról, munkáról, stresszhelyzetekről, bármiről. Magabiztosabbak lesznek, jobb kiállásúak és erre mindig szükség volt, nemcsak a mai gyerekek igénylik. A harcművészet tartást ad fizikailag és lelkileg is.


Rédei Panni