Menu

Péntek: az én napom

 

2016-07-04 10:09:46

 

A remek fotóssal, Szalai Györggyel a Múzeumok Éjszakáján megállapítottuk, ha programkavalkád van, bizony, szomorú kötelesség szelektálni. Az elmélet kiegészült azzal a gyakorlati tapasztalással is a ZagyvaParty Fesztivál második napján, hogy tudni kell megérkezni is: a kultúrabarátnak is illik jól időzíteni, mint a beadásra váró egyszeri középhátvédnek.


Épp beestem a berényi színjátékosok Münchausen-előadására, és milyen jól tettem! Kormos Lászlóék az évek alatt elérték, hogy az aktuális bemutatójukat nagy várakozás előzze meg. Így volt ez idén is: sokan voltunk a fesztivál talán leghangulatosabb terénél, a Katlan Színpadnál. A hagyományőrző egylettel közösen színpadra állított Zacc, Imádok élni és az Élet a Morgóban című darabokból már jól ismert színjátszók most sem okoztak csalódást, remek karakter volt Lord Kekectől Szerjózsáig mindenki, úgy a távolba nézős jelenetben, mint a futóversenyesben vagy akár a kiskacsáknak technikailag bravúros színpadra varázslásában is. A kopottas-keserédes cirkuszi-mutatványos világ rokonszenves figuráit vásári komédia keretében megannyi geggel szellemesen elénk hozók záró dalukban arról énekeltek, a teremtő képzelet (olykor csipetnyi Münchausen-lét) nélkül mennyivel szegényebbek lennénk – a vastaps is igazolta: nagyon, de nagyon igazuk van.

 

alt

Fotógaléria a Facebookon




Hideg védőitalnak megágyazó kenyérlángosom után vettem az irányt az egyik kedvenc Kossuth rádiós műsoromat, a Metró Klubtól a Szigetig adását egy hónapig „kibérlő” Syrius Legacy nagyszínpadi produkciója felé. Bár a legendás Syrius, amelynek örökségét a fiatal dzsesszisták továbbviszik, Az ördög álarcosbáljával vált elismertté, fentről, de nem az ördögtől kaptak nem keveset a péntek este hősei. Benkő Ákos parádésan cáfolta azt a (valószínűleg hamis) tételt, amely szerint az éneklő dobos maximum kettőnégyet üt. Annyi fűszerrel püfölte a dobokat a rendezői jobbon, amennyi szerintem még a vasárnapi főzőversenyen indulók egyikénél-másikánál sem volt. Frappánsan találkozott a hetvenes évek zenei világa 2016-tal, számomra talán a legkifejezőbben a „Ne sírjatok, lányok”-ban, amelyben a már csak karcos bakelitekről megidézhető atmoszféra kapott új minőséget a virtuóz dzsesszisták játékában.


Aztán a Sziget Bisztróba mentem táncolni, ahol Tímár Viktor hegedűje, Antal Tibor gardonja, a gyimesfelsőloki táncosok segítőkészsége és berényiek lelkesedése igazán remek mini táncházat eredményezett a kockás abroszok és a kisasztalok környékén. A lelkünket is megnyugtathattuk egy kicsit a fesztivállátogatás/kánikula miatt elmaradt napi testedzés kapcsán, és „edzhettünk” is egy kicsit a szombat esti tűztáncra. 


Berki Tamás és Sárik Péter bőgőssel, dobossal kiegészült kvartettje zárta az élőzenés koncertek során a huszonnegyedikei kánikulában. A Bika jegyében született Berki nem sebzett jószágként, hanem bölcs bölényként keverte a bluest és a latin zenét a dzsesszel. Számos vele egykorú, durcás kisfiúként, sértett ikonként viselkedő rocker kortársával ellentétben szelíd szavú dalnokként állt a színpadon. A maga egyszerűségében hibátlan pillanat volt például az, amikor a Mindenki című dalban énekelte: „Érdemes volt játszani, játszani, játszani…” Biztos vagyok benne, hogy sokan gondolták hazafelé ballagva: nem is olyan rossz világ az, ahol egy hetvenéves színes sapkás úr ringatja álomba az aludni készülőt.


Nem kicsit volt értékes számomra a ZagyvaParty Fesztivál második napja: volt benne színház, dzsessz, népzene és néptánc. Jó időben voltam jó helyen, és ezt nagyon nem bántam.


P.T.

 

Info for bonus Review William Hill here.