Menu

Itthon

Itthon

 

A kitüntetett méhész, aki nem akart méhész lenni

  • Szülőkategória: Hírek

alt

Igen mozgalmas napjai voltak augusztusban Molnár Györgynek, a Szatmári László Jászsági Méhészegyesület elnökének. A hónap elején mint a jászberényi Nemzetközi Mézvásár és Méhésztalálkozó főszervezője, főrendezője izgult, hogy a jubileumi, 30. rendezvény sikeres legyen, majd a hónap második felében előbb egy egyéni, majd egy az egyesületet érintő elismerést vett át. Utóbbiban, mármint elismerésből volt része a mézvásáron is, ahol egy szakmai díjat kapott.

Bővebben: A kitüntetett méhész, aki nem akart méhész lenni

Három év alatt tíz nyelvvizsga – Egy különleges módszer bemutatója Jászberényben!

  • Szülőkategória: Hírek

alt

Cz. Nagy Zsófia története már az országos sajtót is bejárta, pedig akkor még csak a nyolcadik nyelvvizsgáján volt túl. Most már a tizedik vizsga eredményét várja, noha még csak végzős gimnazista. Zsófia szerint csak a módszer számít, bárkinek sikerülhet, akár munka mellett is. A hangsúly a módszeren van, mivel az önmagát közepes nyelvi tehetségként ismerő diáklány is ennek köszönhetően táltosodott meg. Zsófi nagy célkitűzése teljesülhet, amit négy évvel korábban, elsős gimnazistaként tűzött maga elé: a középiskola végéig tíz államilag elismert nyelvvizsga! Hab a tortán, hogy az egyik nyelvből már felsőfokú vizsgája van. Többek közt erről is megosztotta tapasztalatait portálunk olvasóival.  (X)

 

Bővebben: Három év alatt tíz nyelvvizsga – Egy különleges módszer bemutatója Jászberényben!

Labdarúgó NB III: A végére bealkonyult, de nem nekünk

  • Szülőkategória: Hírek

alt

Láttam már olyat ebben a városban, hogy valaki úgy írt „élményszerű” tudósítást egy bajnoki labdarúgó-mérkőzésről, hogy kinn sem volt a meccsen. Részletkérdés, hogy zavar-e bárkit is ez, de én azt hiszem, oda lehet ilyenkor rajzolni, hogy úgy hallottuk, győztünk, vesztettünk, akármi.

Bővebben: Labdarúgó NB III: A végére bealkonyult, de nem nekünk
Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít