Menu

Itthon

Itthon

 

A friss kenyér illatánál nincs jobb a világon

  • Szülőkategória: Hírek

alt

A képviselő-testület májusi üzemlátogatása során az 1990-ben alapított Sebestyén Kft.-t kereste fel. Jártunk már többször is a Fácán utcában lévő pékségben, mert az üzem 2007-es megvásárlása óta a Sebestyén család több alkalmat is kínált a betekintésre. Minden esetben valamilyen újdonság, felújítás, bővítés, fejlesztés megvalósítása volt éppen a bemutatás oka. Most inkább az elért eredmények számbavétele volt a fő indok.

Bővebben: A friss kenyér illatánál nincs jobb a világon

A Góré és László bácsi - emlékezés a Hűtőgépgyár két nagyszerű vezetőjére

  • Szülőkategória: Hírek

alt

Jászberény, de a Jászság 20. századi történetének meghatározó eseménye volt 1952-ben, amikor létrehozták a Fémnyomó- és Lemezárugyárat, mely aztán fénykorában hatezer embernek is munkát adott. A gyár két jeles vezető egyéniségének, Gorjanc Ignácnak (1924-1987) és László Károlynak (1917-1983) volt ez elsősorban köszönhető. A sors úgy hozta, hogy 2017-ben László Károly 100. születésnapját ünnepelhettük, s Gojanc Ignác halálának 30. évfordulójára emlékezhettünk. Ennek megszervezését a Gépipari Tudományos Egyesület jászberényi csoportja, a Háztartási Gépek Szakosztálya vállalta. Április 28-án tartották az ünnepséget az egykori munkatársak, tisztelők és a családtagok jelenlétében Jászberényben.

Bővebben: A Góré és László bácsi - emlékezés a Hűtőgépgyár két nagyszerű vezetőjére

Röplabda: nyíregyházi örömünnep a Bercsényiben

  • Szülőkategória: Hírek

alt

Színvonalas, izgalmas mérkőzésen szerezte meg a 2016/2017-es bajnoki szezon bronzérmét a női röplabdacsapatok versengésben a Fatum-Nyíregyháza csapata, amely szerdán este 3:1-re győzte le a Bercsényi úti játékcsarnokban a Jászberényi RK együttesét. A nyíreségiek így 3-1-re nyerték a két együttes három győzelemig tartó bronzpárharcát. Fotó: Gémesi Balázs.

Bővebben: Röplabda: nyíregyházi örömünnep a Bercsényiben

Bakancslistán a Hajta- és a Zagyvamente

  • Szülőkategória: Hírek

alt

Egy újabb kiadvány születésének történetét is megismerhette a közönség a Déryné Rendezvény nagytermében április 25-én. A berényi természetkedvelők gyakran húznak bakancsot, és hátizsákkal indulnak távoli tájakra, de a szűkebb környezetükbe is. Most egy olyan újabb kiadványt mutattak be a Déryné Művelődési Központban, mely a Zagyva közeli környékét és a távolabbi Hajtát ismerteti.

Bővebben: Bakancslistán a Hajta- és a Zagyvamente

Gyere, ahogy vagy, sáros cipőben

  • Szülőkategória: Hírek

alt

A blueszenész abból az alapállásból lát neki, hogy elmeséljen egy történetet a hangszerén. A blues mindig egy történet. A zene, különösképpen a blues, néha az utolsó menedéke a léleknek. És segít. Segít évek múltán is kihúzni egy borosüveg dugóját, amit egy szerelmes napon közösen szakítottunk bele.

Bővebben: Gyere, ahogy vagy, sáros cipőben
Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít