A cigánylányt megtartották

2018-02-13 17:53:45
 
 
Csodálatos a műgyűjtők világa. Nemcsak azért, mert tehetős emberek, s milliókat költhetnek műtárgyak vásárlására. Az is különleges, hogy a műtárgyak történetét, távoli korokban élt emberek, alkotók életútját, egy-egy alkotás érdekességeit is ismerhetik. S vannak, akik ezt meg is osztják az érdeklődőkkel.
 
 
altSzikra István galéria-tulajdonos is közéjük tartozik. Február első szombatján arról szólt a meghívás, hogy Thorma János 2018 elején Jászberényben lévő 13 festményét együtt láthatják az érdeklődők. Nagy élmény is volt, mert mind Szikra Istvántól, mind vendégétől Bagosi Zoltán műgyűjtőtől sok érdekességet hallhattunk.
 
 
Azt tudják a berényiek, hogy Thorma János (1870-1937) tisztviselő édesapja munkája miatt egyévesen Jászberénybe került, és gimnáziumi tanulmányait is itt kezdte. Művészi életének kibontakozásához van tehát a városnak némi köze. Emléktábláját őrzi a gimnázium fala is. Életének jelentős részét azonban Nagybányán töltötte, alapítója volt a művésztelepnek, s ott is halt meg. December 5-e a nap szerinti pontos dátum, ami pár hete, tavaly éppen 80 éve volt. 
 
 
Szikra István sorra bemutatta a képeket – 13 darabot –, melyek együtt voltak a galériában már hosszabb ideje. Mindegyikről valamilyen érdekesség is kiderült. Az egyik kisebb festményen egy szép cigánylány tekint ránk. Erről azonban kiderült, egy nagyobb alkotás „maradványa”, mert a teljes kép jelentős része megsemmisült, de a cigánylányos rész megmaradt, s bekeretezve önálló festménnyé lett. Sőt, azt is hallottuk, hogy volt rá eset, hogy maga Thorma János szabdalta kisebb darabokra a vásznat, rajta a festményét, valamilyen okból. 
 
 
alt
 
 
A Szikra Galériában több festményen láthattuk a művész fiatal feleségét, Kiss Margitot (1902-1977), aki tanítványa volt először. A szép hölgyet többször is megörökítette. A táj ábrázolása és a portrék igen kedvelt munkái voltak Thorma Jánosnak, ezekből is láthattunk néhányat. 
 
 
A bemutatón aztán a képek titkai mellett a keretekről is sok szó esett, hiszen azok is műremeknek számítanak. Ezeket is nagyszerű mesterek készítették. Szikra István egy debreceni mesterrel áll kapcsolatban már hosszú ideje, tudtuk meg a bemutatón. A folytatásban is újabb titkokra derült fény, mert a másik műgyűjtő, Bagosi Zoltán is szót kapott. Ő is Thorma-rajongó, s 2001-ben a jászberényi bíróság épületében egy nagysikerű kiállítás megrendezésében is volt szerepe.
 
 
Hosszasan mesélt a műgyűjtés fontos mozzanatairól. Neki Thorma János alkotásairól legalább 300 darab fényképe is van, mert minden kiállításkor sokat készít róluk. Thorma nagybányai tanítványainak alkotásai sem hiányoznak ebből. Thorma János talán legismertebb alkotása az Aradi vértanúk c. festménye, melyet hosszas történelmi kutatás után festett meg. Maga az esemény, a napszak, a fények, a jelenlévők elhelyezkedése, öltözetük, a fegyverek, mind korhű, mert Thorma ezt így akarta. Szinte átélte magát az 1849-es, történelmi eseményt, hogy hitelesen tudja azt megfesteni – mondta el az érdekes részleteket a műgyűjtő.
 
 
Kiss Erika
 

Hír megosztása