Lengyelország fejleszti hajóépítő iparát

2017-12-18 13:19:29

 

 


Lengyelország fejleszti a hajóépítő ágazatot, az üzemberuházások teljes lendülettel folynak a szczecini kikötőben - jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök Szczecinben a regionális tévécsatornának vasárnap adott interjúban.

   
Elmondta: a lengyel hajógyárak elsősorban speciális feladatok ellátására szolgáló hajókat, valamint kompokat fognak gyártani.
   

Nem az a terv, hogy a húsz vagy negyven évvel ezelőtti állapotában állítsák helyre a hajóépítő ipart, mert manapság az ömlesztett áruszállító teherhajók, konténerhajók és tankerek kilencven százalékát Dél-Koreában, Japánban és Kínában állítják elő - mutatott rá.
   

"A szczecini hajógyár ékes példája az előző kormány nyolc éve alatt folytatott üzletvesztéshez, csődhöz és tőkekivonáshoz vezető rablógazdálkodásnak. A dokkokat parkolókká alakították át, a portáldarukat fémhulladékként értékesítették" - jegyezte meg a miniszterelnök.
   

Jelezte azt is, hogy a Szczecin-Swinoujscie kereskedelmi kikötő átrakó kapacitását is bővítik. Az északkeletre fekvő három kikötő, Gdansk, Gdynia és Sopot jó állapotban vannak - jegyezte meg, hozzátéve, hogy a világ legnagyobb teherhajóinak a fogadására is képes gdanski kikötő bővítési beruházása teljes lendülettel halad.
   

A lengyel kormány az északi kikötőkhöz hasonlóan fontos szerepet szán a balti-tengeri kikötőknek is - tette hozzá.


(Forrás: MTI)


Hír megosztása