Rozsdás szögekkel ringat

2017-12-01 15:23:37

 

Presser Gábor zseni, nélküle nem lenne magyar rockzene. Vagy… ezen ne vitatkozzunk, mondjuk úgy, hogy nélküle sem lenne. Vele kapcsolatban kár egymásnak rontani, hogy huszonöt éve ugyanazt a két-három dalt írja meg, és felesleges beszólni azért, hogy egyre jobban Tom Waits-esedik, mert ez is, az is jól áll neki. Ahogy jól áll neki mindenki, akivel valaha közös munkába fogott, és akivel ezután fog. Bármit mondunk, késő már. Megcsinálta, meg fogja csinálni, zseniálisan. A torkunk és a szemünk körül sertepertélünk, elkámpicsorodunk, összegyűrődünk, kisimulunk – és Presser ezt hiba nélkül, tetszőleges sorrendben, megismételteti velünk, ahányszor csak akarja, de ha nem akarja, akkor is. Olyan jól elvan az a rozsdás izé ott bent, minek bolygatni.


Rúzsa Magdi a hangjával megemeli az angyalokat és lehorzsolja a bőrt a húsról, de – vessetek érte a mókusok elé! – én csak olyankor adom meg magamat neki, ha AC/DC-t, Janis Joplint vagy Presser-dalokat énekel. Utóbbiakból volt bőven november 17-én, péntek este, a Bercsényi úti sportcsarnokban, a Presser Gáborral közös, Angyal mellettem koncertturné jászberényi előadásán. A kettőjük közötti, több generációnyi szakadékot – Magdi harminckét éves, Pici bácsi a hetvenedikben jár – szívet szétszedő és összerakosgató zenékkel, kis történetekkel és nagy találkozásokkal tömködték tele. Remekül szóltak, pedig féltem a csarnoktól.  Bluesos angyalok „unplugged” ölelkeztek rockos ördögökkel. Mert Presser a zongorájával ilyet is tud, de nagyon, és az ő játéka, a hangszerelése a tüneményesen szerény Rúzsa Magdiból is a legjobbat szakítja ki. És a zenésztársak, Szabó Tamás (szájharmonika), Kovács Ferenc (trombita, hegedű, vibrafon), Födő Sándor (ütőhangszerek) is nagyon tudják, merre vannak a csillagok. Az érdeklődő emberek meg az ülőhelyeikről repülhettek egyet az aznapi felhők fölé, két és fél órában, retúr.


Presser Gábor összesen tán négy, igen-igen eltalált dalt írt Magdicskának, azt est címadóját, például. Eljátszották mindet, szerelemből, hogyan másképp? De jutott dal a vajdasági lánynak a Presser-szólólemezekről (A csúnya fiúknak/csajoknak is van szíve), az LGT-repertoárból (Mozi, Ha eljönnek az angyalok, Mindenki) és a Padlásból (Örökre szépek, Fényév távolság) is. És magára vett néhányat a más előadóknak, Kovács Katinak (Rock and roller, Ha dobos megengedné), Zalatnay Saroltának (Miért mentél el) és Demjén Ferencnek (Mikor elindul a vonat) készült számokból. A Demjén-lokomotív váratlanul az Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen kezdetű népdalba csapott át (a Csík Zenekar is letolja ezzel a hajunkat!), és Rúzsa Magdi ezt is tízesre hozta, mint a bitang nehéz Mozit, és a többit.

 

alt

Fotó: jasznaplo.hu/Bíró János


 

A zenészek jöttek-mentek, ahogy a dalok kívánták, de Presser, ez a még mindig „a billentyűk fölött görbedő, jócskán testes, szemüveges, szokatlanul gajdoló hangú muzsikus”, egy pillanatra sem tágított a színpadról, zongorázta, énekelte, mesélte és énekeltette a saját és a közönsége kedvenceit, melyek közé egy Parti Nagy Lajos-verset is beszuszakolt. Presser Gábort manapság már a legkevésbé a rádióból vagy a tévéből lehet szeretni. (A legutóbbi szobalemezei, szimpla papírtokban, a Nők Lapja mellékleteként jelentek meg, és elsősorban, mint ezen a koncerten is, régi önmagát dolgozta fel rajtuk.) Megdicsérte a nézőtéri kórus igyekezetét a Ringasd el magadban, és odasóhajtotta, hogy ebben a dalban Somló Tamás behozhatatlan előnnyel vezet mindenki előtt, most már mindörökre.


A Rozsdás szöget Szabó Tamással bluesban lassították le, szájharmonika-párbajjal, fél kézzel a zongorát kóstolva, és ellenállhatatlanul. Nem emlékszem, hogy’ lett vége a számnak, mert nagyon nem akartam, hogy befejezzék. Ha az egész világ moziba megy, én maradok magam alatt.


Az első perctől az utolsóig a helyén volt minden, kiosztották a szívgyógyszereket, mindenkit helyre tettek. Megtaláltak, rosszul bújtunk el. Felocsúdni a találkozásból a második ráadást és az utolsó meghajlásokat követően sem sikerült teljesen.


Kun Tibor
 


Hír megosztása