Röplabda: jobb volt az Újpest

2017-10-27 11:52:04

 



Az NB I-es női röplabdabajnokság A-csoportjában csütörtökön koraeste az M4 sportcsatorna jóvoltából az egész ország sportkedvelő közönsége figyelemmel kísérhette az UTE – Jászberényi VT rangadót. A tavalyi ötödik otthonában a mieink csak az első szettben tudtak lépést tartani ellenfelükkel, melyet nagy küzdelemben meg is nyertek.


Két, a nyári szünetben, sok változáson átesett csapat mérkőzött egymással a Tungsram csarnokában csütörtökön. Az M4 sportcsatorna jóvoltából sokan tekinthették meg a mérkőzést, melyen a várt nagy küzdelem csak az első játszmára volt jellemző.


Az előző szezonhoz képest mindkét oldalon új edző és számos új játékos várta a mérkőzés kezdetét jelző sípszót. Az újpestieknél két argentin, egy-egy brazil és bulgár játékos erősítette a keretet, míg nálunk két idegenlégiós állt Deme Gábor rendelkezésére.


Az első szettet mindkét gárda sok hibával kezdte, s miután a mieink nyugodtak meg előbb, így ez az eredményben is tükröződött (5-8). A hazaiaknál Kötél sérülése okozott riadalmat, de az UTE első számú liberója rövid szünet után vissza tudott állni. Közben viszont az ex-újpesti, ma már a Jászberényt erősítő Miklai vezérletével a mieink elhúztak 8-14-re. Vezettünk 15-19-re, majd 21-24-re is. Azaz szettlabdákhoz jutottunk, de ezeket a hazaiak hárították, sőt 25-24-nél már náluk volt az előny. A csapatok sorozatban hibázták el szettlabdáikat, mígnem 29-30 után a mieink megszerezték a játszmát lezáró 31. pontjukat.


Ekkor úgy tűnt, akár vendég siker is születhet a találkozón, ám Horacio Bastit, az UTE vezetőedzője elkezdte „kevergetni kártyáit”, harcba küldte a teljes idegenlégiós sorát, s ez döntőnek bizonyult. No, meg az is, hogy a lila-fehéreknél a magyar játékosok közül is voltak, akik remek teljesítményt nyújtottak. Nálunk viszont visszaesett a nyitásfogadás, s az újpestiek már 16-2-re is vezettek a második szettben. Innen pedig már nem volt visszaút. Deme Gábor pihentette legjobbjait és a fiataloknak adott játék lehetőséget. Az UTE 25-10-re nyerte a szettet.


A folytatásban is a hazaiak domináltak. A Da Silva – Hiruela – Bosio trióval nem igazán boldogultak a mieink. Az újpestiek számára a legnagyobb gondot a nyitások okozták, melyekből ebben a szettben is többet rontottak. Ezzel együtt sem volt kérdéses, hogy a szettben végig vezető - 12-7, 18-10, 24-16 – UTE megfordítja a találkozó állását (25-16).


A negyedik szettben viszonylag jól tartotta magát a Deme-csapat, ám 3-4 ponttal rendre a lila-fehérek vezettek. Majd 19-16 után ismét állva hagyta csapatunkat az ellenfél és a 25-17-es újpesti siker egyben azt is jelentette, hogy a találkozót 3:1-re nyerte az UTE.


A látottak alapján teljesen megérdemelt a hazaiak győzelme, akik az első szett után átvették a játék irányítását és a folytatásban végig kézben is tartották azt. A mieink csapatjátéka a második szettben teljesen szétesett, s csak keveset javult a folytatásra. Nyitásfogadásban sokat kell javulni, hogy az ilyen rangadókon esélyünk legyen a győzelemre.


UTE – Jászberény 3:1 (–29, 10, 16, 17)


UTE: Bleicher R. 9, Szűcs K. 5, Czina 1, Dégi 4, Da Silva 20, Bezsandolszka 8. Csere: Kötél D., Varga V. (liberók), Hiruela 9, Bosio 15, Nagy V. 3, Ancsin. Vezetőedző: Horacio Bastit.


Jászberényi VT: Adamenya 5, Miklai 13, Borsos, Bleicher N. 4, Sevcsuk 15, Pintér 6. Csere: Lékó, Bertók (liberók), Halla P. 1, Schmidt. Vezetőedző: Deme Gábor.


Az eredmény alakulása. I. játszma: 4:4, 5:8, 8:14, 14:15, 15:19, 19:20, 21:24, 25:24, 27:28. II. játszma: 6:0, 13:1, 17:2, 22:10, 24:10. III. játszma: 8:4, 12:7, 18:10, 24:16. IV. játszma: 8:7, 13:9, 16:11, 19:16, 24:17.


A találkozót követően a két vezetőedző az alábbiakat nyilatkozta a volleyball.hu-n (az MRSZ honlapja):


Horacio Bastit: – Az első játszmában mindig történt valami, ami miatt nem tudtunk eléggé koncentrálni, gondolok itt például Kötél Dóra sérülésére, így végül elment a szett. A másodikra aztán variáltam egy kicsit a csapatot és onnan kezdve már magabiztosak voltunk. Ma a mezőnymunkánkra vagyok nagyon büszke.


Deme Gábor: – Jól kezdtünk, de sajnos egy ilyen szettnyerés után törvényszerű, hogy egy kicsit leül a csapat. A baj az volt, hogy ebből ezután már nem tudtunk kijönni, az ellenfélnél pedig elég hosszú volt a kispad…


Szántai Tibor


Hír megosztása