Lesz megállapodás a 2018-as választásokra- ígérte Gyurcsány Ferenc

2017-10-24 11:36:00

 


Gyurcsány Ferencet várták Jászberényben is országjárása alkalmából néhány napja. A könyvtár bejárata előtt már az utcán sokan gyülekeztek. Átszaladt az agyamon, hogy ez az előörs, s mindjárt lekapják a tíz körméről, ahogy kiszáll az autóból. E botor gondolat pedig azért merült fel bennem, mert ismerem a statisztikát, mely azt mutatja, hogy a Demokratikus Koalíció elnöke, a legelutasítottabb politikus hazánkban. S talán azért is, mert a tapasztalat szerint a Jászság népét inkább az óvatos megfontoltság, s a jobb oldal tisztelete jellemzi, ha politikáról van szó.


Aztán nagy meglepetés ért, mert az előadóteremben alig találtam ülőhelyet, zsúfolásig volt már, jóval a kezdés előtt is. Nemcsak helybeliek, de a környező településen élők is eljöttek, s olyanok is, akik más pártok szimpatizánsai. A DK helyi prominensei, Gedei József, Stefán Ildikó és Gregor István invitálták a vendéget az asztalhoz, de a pártelnök nem ült le, a hallgatósághoz közel, fel-alá járva közvetlen, hétköznapi példákkal megtűzdelt beszédet mondott. Olykor a beszólásokra, kérdésekre is válaszolt, s egy-egy témát bővebben is kifejtett. A teremben lévő sok idősebb ember faggatta egy-egy konkrét ügyben – főleg a nyugdíjak miatt. 


A DK elnöke megemlítette, hogy 16 évvel ezelőtt járt itt, még amikor az MSZP színeiben politizált. Arra kérte a hallgatóságát, hogy fontolják meg: jó irányba halad-e az ország? Ha nem, akkor itt az ideje a változtatásnak, 2018-ban a választáskor. Kijelentette, hogy a bosszú nem helyén való, s embernek kell maradni akkor is, ha a választási kampányban – ami sajnos egyre durvul - sok minden előfordulhat. 


Kiemelte a legfontosabb problémákat, melyek a mai társadalom számára megoldandó kérdések. Az oktatásnak korszerű tudással felvértezett, nyelveket beszélő fiatalokat kell(ene) nevelni. Az egészségügy katasztrofális helyzetben van.  A mai elemzések szerint minden évben 600 milliárd forinttal több kellene, mint amit most költenek rá. A nyugdíjasok helyzetén, az egész rendszeren kell alapvető, gyökeres változtatást végezni, mert a 13. havi nyugdíjjal semmit sem oldanak meg. Egyre több a nyugdíjas korú, s egyre kisebb a juttatásuk, így a szegénység csak növekszik. Azt is kiemelte, hogy a DK-nak van programja, mert a lehetőségeket számba vették, s azt fogalmazták meg, amit – kormányra kerülés után - meg is lehetne valósítani.  A lényeg: Nem kell lopni, és nem a haverokat kell teletömni pénzzel.

 

alt


Kedélyes beszélgetéssé alakult a fórum. A legtöbben azt firtatták lesz-e összefogás a baloldalon, mert az Orbán-kormány bebetonozta magát, s a jelenlegi választási törvény szerint nem lehet leváltani. Gyurcsány Ferenc azt hangsúlyozta, hogy lesz összefogás. Ez akkor is igaz, ha most éppen nem látszik erre az esély. A baloldal sokszínű, de mindnyájan kormányváltást akarnak, így ésszerű kompromisszumra törekednek. El fogják érni, hogy az egyéni választókörzetekben, legalább 54 helyen közös jelöltjük lehessen. A pártok nagyon jól tudják mi a tét. Tehát lesz összefogás és lesz kormányváltás 2018-ban, hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc a jászberényi fórumon. 


Faggatták volna tovább is a pártelnököt, de Cegléden is várták egy hasonló fórumra, így el kellett mennie. A helybeli DK-sok viszont maradtak, így fórum folytatódott, hogy Jászberény helyzetéről is vitázhassanak a jelenlévők. A DK-t nemrég öröm érte, mert egy jászberényi tagjuk, Stefán Ildikó főiskolai tanár a megyei közgyűlésbe – egy lemondás révén - bekerült nemrég, így őt is faggathatták. Gregor István a jászberényi önkormányzati bizottságban végzett munkájáról beszélt, az utak, járdák, kerékpárút kérdéseiről. Gedei József pedig a város újabb – most 4 milliárd forintos – hitelfelvételéről szólt, ami adósságcsapdába sodorhatja Jászberényt.


Kiss Erika


Hír megosztása