Menu

A könyvtár a tudás, a boldogság, a hagyományok alapja

2017-10-03 09:50:22

 

A berényi könyvtár 10 éve csatlakozott a hazánkban évről évre sorra kerülő nagy könyvtári rendezvénysorozatokhoz. Most eljött az ősz, s ezzel együtt az Őszi Könyvtári Napok ideje is. Kovács Péter, a könyvtár igazgatója és munkatársai hétfőn tájékoztatták a helyi sajtó képviselőit arról, mire is számíthatunk ezen a héten.


A sorozat Bartók Béla  ismert mondása a Csak tiszta forrásból köré szerveződött. A könyvtárosok pedig olyan sorozatot szerveztek, mely minden korosztályhoz szól az egészen kicsiktől a 100 éves korosztályig. A hét minden napjára jutott valami különlegesség. Hétfő az információk napja volt. A keddi napot a boldogság forrásának jelölték meg a szervezők. Ennek során középiskolásoknak szóló előadásra kerül sor, egy olyan lánytól, aki balesetben elvesztette egyik lábát, mégis teljes életet tud élni. Délután a könyvtárban a berényi főiskola egykori tanára, dr. Doboss Gyula új könyvét mutatják be.


Szerdán vetélkedőt tartanak, és a könyvtárat bemutatják a Szent Ferenc Egyesített Szociális Intézet gondozottjainak. Csütörtökön az ovisok zsivaja tölti meg az épületet, mert a városi ovik összes gyermekét odavárják. A helybeli tűzoltók segítségével bemutatók és játékos vetélkedő lesznek. Délután pedig újabb könyvbemutatóra kerül sor. Winkler Márta – az alternatív iskolai oktatás hazai úttörője – Örömre nevelni címmel megjelent könyvét ismerteti meg a hallgatósággal.


Pénteken a Petrence Táncegyüttes tagjai érkeznek a könyvtárba, így ez a nap a hagyományok jegyében telik majd. Lesz előadás, zene, tánc. Szombaton könyvkiállítás és a kicsiknek filmvetítés a kínálat.


A  Kovács Péter  és munkatársai a sajtótájékoztatón két új szolgáltatást is bemutattak. A gyermekkönyvtárban ugyanis idegen nyelvű könyvek is érkeztek, így a gyermekek játékos nyelvoktatására is van immár lehetőség. Verseginé Újhelyi Petra be is mutatta azokat az új,  tanulást játékosan segítő könyveket, eszközöket, melyeket e téren használni tudnak immár. Angol, német, francia, spanyol és olasz nyelvet lehet a kicsiknek játszva elsajátítani.  Az idegen nyelven való tanulás alapozása így már a könyvtárban is lehetséges.

A rendezvényekről részletes információt a jaszkonyvtar.hu oldalon találhat.


KE

 

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít