Menu

A legmodernebb gyártási technológiákra készíti fel a középiskolásokat a thyssenkrupp Jászfényszarun

2017-08-30 10:52:11

 

Kedden hivatalosan is átadták Jászfényszarun azt a tanműhelyt, amelyben szeptember elsejétől a német thyssenkrupp a konszern egyik legmodernebb gyártási technológiával bíró gyárának működtetéséhez szükséges alapismerteket oktatja hazai középiskolásoknak. A Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum Pálfy- Vízügyi Szakgimnázium, valamint a Liska József Erősáramú Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium összesen több mint száz tanulója a világ élvonalát jelentő technológiák alapjait sajátíthatja el Jászfényszarun.

 

A tanműhelyben, amely a Jászfényszaru Ipari Centrum (JIC) Vállalkozói Házában kapott helyet, a 12 fős csoportok részére 6 munkaállomást rendeztek be, és az automatika technikus képzés keretében digitális- és impulzustechnika tematikát oktatnak. Az oktatási együttműködésről szóló megállapodást ünnepélyes keretek között Marc Eckstein de Bastos, a thyssenkrupp ügyvezető igazgatója, Szabó László, a Liska József Erősáramú Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium igazgatója; Hicsó György, a Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy – Vízügyi Tagintézményének igazgatója és dr. Sziráki András, a JNSZ Kamara elnöke írták alá.


 

„Reményeim szerint hamarosan többeket is kollégaként üdvözölhetek majd a vállalatunkhoz tanulni érkező fiatalok közül. A tanműhelynek, akár csak az egész beruházásnak, mindannyian a nyertesei vagyunk: nyert Magyarország és nyertek az itt élők, hiszen a világ élvonalába tartozó technológia és tudás érkezik ide, és nyert vállalatunk, a thyssenkrupp, mert megbízható és képzett munkatársakra tehet szert” – fogalmazott Marc Eckstein de Bastos, a thyssenkrupp Presta Hungary Kft ügyvezető igazgatója.
 

 

alt

Első sor balról jobbra: Tagai Dóra (HR vezető, thyssenkrupp Presta Hungary), Dr. Kállai Mária (kormánymegbízott) és Dr. Czeglédi Márta (Jászfényszaru polgármestere);
második sor balról jobbra: Marc de Bastos Eckstein (a thyssenkrupp Presta Hungary Kft. ügyvezető igazgatója), Dr. Sziráki András (a JNSZ kamara elnöke) és Pócs János (országgyűlési képviselő)

 

 

Mint ismeretes, jövő évtől kezdve Magyarországon magyar mérnökök tervezte elektromechanikus kormányrendszereket (C-EPS) és hengerfejbe integrált vezérműtengelyeket gyárt majd a thyssenkrupp Jászfényszarun. A zöldmezős, több mint 30 milliárd forintos beruházással épülő gyár szinte teljesen elkészült, a vállalat jelenleg is várja a szakemberek jelentkezését például esztergálásra, szerelésre, forgácsolásra, hőkezelésre, de például méréstechnikusokra, logisztikai munkatársakra, karbantartókra és mérnökökre is szükség lesz, hiszen közel 500 új munkahelyet teremtenek majd.
 

 

A Magyarországon elsősorban a vállalat budapesti kompetenciaközpontjában fejlesztett „okos” kormányrendszereiről és önvezető autókkal kapcsolatos projektjeiről ismert thyssenkrupp a jászfényszarui gyárában is a világ élvonalába tartozó, innovatív autóipari termékeket készít majd. A vállalat győri gyáregységében az Audi számára készítenek futóműveket just-in-sequence rendszerben, valamint Debrecenben jelenleg is zajlik egy közel 11 milliárd forint értékű zöldmezős beruházással egy rugó és stabilizátor gyár építése, amely mintegy 250 embernek ad majd munkát.

 

A jászfényszarui tanműhelyben a jól teljesítő fiatalokat szakmai utazással és pénzbeli juttatással is motiválja a konszern a további ismeretszerzésre. A tanműhely valamennyi költségét - ideértve a középiskolások szállítását, kiegészítő étkezését is - a thyssenkrupp fedezi.

 

TutiHír

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít