Elismert győri fesztiválminta Európának

2017-08-07 12:40:15

 

 


A vallások együttélésére, a zsidó-keresztény kultúra mindennapi hatékony működésére épül a győri Öt Templom Fesztivál, amely a közelmúltban felkerült az Európai Fesztiválok Szövetsége által kezdeményezett kiemelt listára.

  
 "Az elismeréssel felkerültünk az EFFE (Europe for Festivals, Festivals for Europe) 26-os listájára, és versenyben vagyunk a fődíjért is. A díj elsősorban annak köszönhető, hogy a 12 éves fesztivál központi elemeként Győr-Újvárosban hétszáz méteren belül, egy utcában található öt vallást képviselő öt templom" - mondta az esemény művészeti vezetője az M1 aktuális csatorna hétfő délelőtti műsorában.
   

Borsa Kata kiemelte: 39 országból mintegy ezer fesztivál pályázott az EFFE díjára, a szövetség egy szűkítést követően végül 715 rendezvényből választotta ki a legjobbnak ítélt 26 fesztivált. A listára húsz ország kulturális rendezvényei kerültek, a minden májusban megszerveződő Öt Templom Fesztivál az egyetlen magyarországi.
   

"Nemcsak a fesztiválnak és Győrnek, de az egész országnak nagyon sokat jelent ez az elismerés. A cím ugyan nem jár pénzbeli támogatással, ugyanakkor két éven át használhatjuk a díjazást bizonyító logót és az EFFE honlapján kiemelten fogják promotálni az eseményünket" - fejtette ki Borsa Kata.
   

A művészeti vezető megjegyezte: szeretnék megmutatni a nemzetközi közvéleménynek, hogy a vallások együttélése nemcsak egy fesztivál idején, hanem az év minden napján lehetséges a világon mindenütt.
   

Mint elhangzott, az Öt Templom Fesztiválhoz kapcsolódva immár öt éve november végétől karácsonyig megtartják az Öt Templom Advent elnevezésű rendezvényt is, amelynek programjában például bibliaórák, koncertek, a hanuka ünnepe és színházi előadások is szerepelnek.


(Forrás: MTI)


Hír megosztása