Menu

Augusztus 5.: jubileumi mézvásár és méhésztalálkozó Jászberényben

2017-08-03 14:03:25

 

 

Szombaton immár harmincadik alkalommal rendezi meg a magyar méhésztársadalom legnagyobb hazai eseményét Jászberényben a Szatmári László Jászségi Méhészegyesület. A XXX. Nemzetközi Mézvásár és Méhésztalálkozó színes, hagyományos és új programokkal várja az érdeklődőket.


Szerdán délben a polgármesteri hivatalban tartott sajtótájékoztatót a rendező Szatmári László Jászsági Méhészegyesület, melyen részt vett dr. Szabó Tamás, Jászberény polgármestere is. A média megjelent munkatársait az egyesület elnöke, Molnár György köszöntötte, majd átadta a szót Szabó Tamásnak.


– Jászberény két legnagyobb rendezvénye a Csángó Fesztivál és a Nemzetközi Mézvásár és Méhésztalálkozó, azaz igen mozgalmas napok elé nézünk. Mindkét rendezvény folyamatosan fejlődött az évek során, s a méhészek legnagyobb éves hazai rendezvénye idén is nagyon színvonalas programmal várja az érdeklődőket. Amit egy napba bele lehet sűríteni, azt a szervezők meg is valósítják. Felmerült már korábban is, hogy két napossá kellene tenni ezt a rendezvényt, ám ennek egyelőre két gátja is van. Egyrészt a helyszín (Bercsényi úti sportcsarnok, az iskola udvara és az iskola előtti utcai rész), amely nem alkalmas erre, másrészt a szállás lehetőségek is nagyon korlátozottak. Remény van arra, hogy mindkét probléma megoldódik, hiszen TAO-s pénzből felépül majd az új rendezvény- és sportcsarnok (Kasza Lajos építi majd), s tárgyalásban vagyunk egy nagy szállodalánccal is egy 4 csillagos szálloda jászberényi felépítésével kapcsolatban. Azaz, a következő években akár meg is valósulhat az elképzelés, miszerint két napra bővülhet a Nemzetközi Mézvásár és Méhésztalálkozó Jászberényben – mondta Szabó Tamás polgármester.

 

alt

Idén sem lesz hiány méhészeti eszközökből, de mézből és a méhészethez kapcsolódó egyéb termékekből sem



Molnár György azzal kezdte mondandóját, nagy öröm számukra, hogy már a XXX. Nemzetközi Mézvásárt és Méhésztalálkozót rendezhetik idén. Mint mondta, a város az első pillanattól kezdve támogatta rendezvényüket.


– Számunkra nagyon sokat jelentett, hogy a város erkölcsileg és anyagilag is segített bennünket, s ha szükséges volt, akkor jogi segítséget is kaptunk az elmúlt 30 év alatt. Kezdetben kimondottan szakmai rendezvényként szerveztük ezt a méhésztalálkozót, amely mára már a szakmai programok mellett fesztivál jelleget öltött. Menet közben pedig egyre nagyobb lett az érdeklődés határainkon kívül is a jászberényi méhésztalálkozó iránt – mondta Molnár György, aki az idei programból kiemelte az apiterápiás előadásokat, a gyermek programokat, az élő méhcsalád kezelését, a három sztárvendég – Kovács Kati, Feke Pál és Freddie – fellépését, valamint a Jászsági Lovagrend megalakulását.

 

alt

A Jászsági Mézlovagrend öltözékét és zászlaját is bemutatták a sajtótájékoztatón



Molnár György a Jászsági Mézlovagrend megalakulásával kapcsolatban kifejtette, hogy a mézlovagrendek létrejöttének elsősorban marketing jelentősége van. Így is szeretnék minél jobban ismertté tenni a méhészkedést és népszerűsíteni a mézet. A magyar mézfogyasztás ugyanis még mindig jelentősen elmarad a kívánatostól. Pedig a méz az egyik legegészségesebb élelmiszer, melyet a természet és a méhek biztosítanak számunkra.


A sajtótájékoztatón Molnár Mária, a Tourinform Jászberény irodavezetője mutatta be a Jászsági Mézlovagrend öltözékét. Szavaiból kiderült, hogy a ruha megtervezésénél három szempontot tartottak szem előtt. A természetet a zöld szín, a magyarságot a zsinóros díszítés, a Jászságot a jászsági hímzés jeleníti meg az öltözéken. Az érem, amely a Jászsági Mézlovagrend tagjainak nyakába kerül, Sisa István fafaragó ügyességét dicséri.


Természetesen az idei mézvásár programjában is szerepel a mézkirálynő választás. Idén kilencen jelentkeztek mézkirálynőnek, köztük egy jászberényi ifjú hölgy is. A zsűrinek közülük kell majd kiválasztani a két udvarhölgyet és a királynőt. A jubileumi mézvásár és méhésztalálkozó idén nem a tombolasorsolással ér véget, hanem azt követően még a Dal tavalyi győztese Freddie is koncertet ad majd.


Mindenképpen érdemes lesz tehát szombaton a Bercsényi úti sportcsarnokot és környékét felkeresni, hiszen programok egész sora várja az érdeklődőket a XXX. Nemzetközi Mézvásáron és Méhésztalálkozón, ahol méhészeti eszközök beszerzésére is lesz lehetőség, de mézből és mézborból, valamint mézes finomságokból sem lesz hiány.


Szántai Tibor

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít