JFC: alakul a végleges keret

2017-07-12 11:14:15

 



Nagy a sürgés-forgás az NB III-as Jászberényi FC háza táján. Korábban már beszámoltunk két távozó és három érkező játékosról, s a napokban mindkét oldalon már 5-5 név szerepel. A hét végén pedig már idegenben lejátssza első felkészülési mérkőzését is az együttes.



Amint arról korábban már beszámoltunk, Nyárádi Zsombor és Herczeg László már korábban elköszönt a Jászberényi FC-től. Az egyesület honlapján megjelent, hogy Prasler Thomas, Szőllősi Ferenc és Birtalan János is távozik Jászberényből.


Azt már korábban tudtuk, hogy Kis Balázs, Túri Dániel és Lukács Richárd a JFC-hez igazol, s a napokban két új játékos érkezése is realizálódott. Régi-új játékosunk Fejes János, aki Jászberényben pallérozódott, majd megfordult a Bp. Honvédban is. Pályafutását eddig sérülések hátráltatták, most viszont egészséges és Jászberényben szeretné ezt bizonyítani. Ugyancsak a JFC-t erősíti az új szezonban a szolnoki Háda Zoltán is.


A keret csapatépítő hétvégét tart, hiszen csütörtöktől szombatig Tiszafüreden táborozik. Szombaton, hazafelé Gyöngyösön lesz megálló, ahol első felkészülési mérkőzését játssza az együttes. A jövő héten újabb két felkészülési mérkőzés szerepel a JFC programjában. Július 19-én, szerdán az ugyancsak NB III-as Pénzügyőr vendégeként lép pályára a JFC, majd 23-án (vasárnap) az NB II-es Soroksár ellen ugyancsak idegenben szerepel városunk csapata.


Szántai Tibor


Hír megosztása