Menu

Gyémántdiplomás mérnök Varga Károly

2017-06-06 10:29:31

 

Ritka jubileum az 60. évforduló az emberek életében. Varga Károly mérnök azonban 84 évesen ezt is ünnepelheti. Hatvan éve kapott gépészmérnöki diplomát a Budapesti Műszaki Egyetemen, ahol számon tartják egykori diákjaikat, s díjazzák is őket. Az idei ünnepélyes díjátadón a gyémánt diplomások között ott volt Varga Károly is, ma Jászberényből egyedüliként.



Az ünnepségen a díjazottról a következő hangzott el: Debrecenben született 1933-ban, gépészmérnöki (hadmérnöki) diplomát szerzett, s különleges feladattal került Jászberénybe 1957-ben. A Fémnyomó és Lemezárugyárban ő lett a hadi termelés egyik fontos, szakmai irányítója. Kezdetben szerszámszerkesztő, művezető, technológiai csoportvezető volt. Elsősorban a képlékenyalakítással előállított termékek technológiai tervezésével és a gyártás irányításával foglalkozott. Képezte magát, s 1966-ban szakmérnöki oklevelet is szerzett.

 

alt




A tüzérségi hüvely gyártásának irányítását és a fejlesztési tevékenységet mellett ellátta a gazdasági mozgósítási megbízotti (GM) feladatot is. Így tartalékos mérnök százados rendfokozta is volt. A gyárban 1979-tól a Technológiai Laboratórium vezetője lett, mely főként a hűtőgépek gyártásához kapcsolódott. A Lehel Hűtőgépgyár 1991-es privatizációja után megbízták a hadiipari termelés felszámolásával. Ennek során a polgári váltóprofilként szereplő autószifonok gyártásának áttelepítését kapta feladatul.


Az autószifon-gyártó gépek, berendezések Salgótarjánba kerültek, ahol az Elektro-Metál Kft. folytatni kívánta a szifongyártást. A feladat nagysága megkívánta, hogy a cég alkalmazásába kerüljön, így 1993-ban innen ment nyugdíjba. Azonban azóta is folyamatosan dolgozik. Családi vállalkozást indított, így jelenleg a POLIPOR-98. Kft. ügyvezetője. Tanított a kecskeméti GAMF-ban képlékenyalakítást, a jászberényi szakmunkásképzőben szerszámkészítést több éven át.  A Gépipari Tudományos Egyesület Háztartási Gépek Szakosztálya – mely Jászberény működik – aktív tagja.

 

alt




Eredményes munkássága során a Haza Szolgálatáért érdemérem arany fokozatát, valamint az egykori Hűtőgépgyár által alapított László Károly Emlékérmet is megkapta 1989-ben. A Budapesti Műszaki Egyetem eredményes és sok évtizeden át folytatott értékes mérnöki tevékenységét 2017 májusában Gyémánt Diploma adományozásával ismerte el.


A jászberényiek és olvasóink nevében is gratulálunk e páratlan életúthoz, további jó egészséget, sok érdekes feladat megoldását kívánjuk a Szerkesztőség nevében.

 

KE

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít