Gyere, ahogy vagy, sáros cipőben

2017-04-26 09:56:38

 

A blueszenész abból az alapállásból lát neki, hogy elmeséljen egy történetet a hangszerén. A blues mindig egy történet. A zene, különösképpen a blues, néha az utolsó menedéke a léleknek. És segít. Segít évek múltán is kihúzni egy borosüveg dugóját, amit egy szerelmes napon közösen szakítottunk bele.


altA nagypénteki storyteller szerepében a Muddy Shoest és Pintér Petrát láthattuk a mozi klubszínpadán. A 2016-2017-es évad „Pure blues” koncertsorozatának záróbuliján – Muddy Waters után, szabadon – az élettől Sáros Cipőkkel dőlhettünk neki a poharunknak.


I’m tore down, tették fel a tűzre a szívpörkölt alapját, padlón vagyok, folyik le a könnyem, megőrülök érted, hiányzol, és ha a folyónak megyek, hogy belevessem magamat, te majd megmondod, mikor tehetem meg…


A zenekart Fekete Jenő, a nehezen lekörözhető Palermo Boogie Gang gitáros-énekes frontembere és a már akkoriban is az egyik legjobb hazai blueszongoristaként jegyzett Nagy Szabolcs alapította 1996-ban. (Nagy Szabi 2000 és 2008 között Hobo játszó- és szerzőtársa volt a Hobo Blues Bandben.) Csatlakozott hozzájuk a dobos, a szintén „palermós” Mezőfi István Fifi és a basszusgitáros-nagybőgős Pengő Csaba. Bluesvilágképük a XX. század elejének akusztikus dalaiból, a nagyvárosi (chicagói) bluesból és a modernebb hangvételű, saját számokból állt össze.


Mind a négyen többször – meglehetősen sokszor – megfordultak már Jászberényben, különböző formációkkal, de ezzel az együttessel először koncerteztek itt. A Muddy Shoes ritkán játszik. Két lemezt adtak ki, a második tizenhárom éve jelent meg.


Jenőt igazából senki sem tanította bluest gitározni, de nagyon megy neki. Próbál úgy játszani, mintha énekelne, és úgy énekel, mintha gitározna. Feketén. Amerikai feketén. Rég felismerte, hogy bármennyit gyakorol, csak a második B. B. King, a második Buddy Guy lehet, viszont ő lehet az első Fekete Jenő. Szólózott a közönség szeme közé is, sétálósat, megállósat, ha felakadt a gitárzsinór, és széki lassút, ha leült valaki mellé.

 

altalt




Szabolcs keze a Zeneakadémia után azonnal ráállt a blueszongorázásra, és milyen jól esik ez nekünk! A „sározás” vége felé az Ain’t nobody’s business if I do még el sem kezdődött, amikor Fekete Jenő a szükség törvényt bont felkiáltással kisurrant a mellékhelyiségbe, és elmenőben még odabökte, hogy a zenekar addig majd játszik valamit. Valamit?  Fifi szerint a ritmusérzék mellett fontos, hogy az ember muzikális legyen, zenéljen a dobon, ne csak a ritmust hozza. Persze a világ legjobb dobosa sem tud mit csinálni egy rossz basszusgitárossal. Mezőfi úrnak ebből a szempontból is nagy szerencséje volt ezen a péntek estén. Pengő Csabával ketten a legjobb vasbeton fundamentumnál is biztosabb alapokat simítottak a szólisták alá. És Szabi olyan felvezetőt rögtönzött ehhez a Bessie Smith-blueshoz, hogy a büfépult előtt beszélgetőknek is vissza kellett venniük egy kicsit, hogy aztán a banda, kiegészülve a szólógitárossal, leteperjen mindenkit.


A fiatal paksi énekesnő, Pintér Petra négy dalban mutatta meg, hogy a fiúk miért is hívták el magukkal. Az ilyen hangú lányoknál jöhet eső, jöhet sár, túlénekelnek mindent. A torkukból vadlovak vágtatnak elő, képtelenség megzabolázni őket. Petra nem akar főállású zenész lenni, de az Ain’t no sunshine-ban mégis előcibált egy professzionális művészt belőlem. Nem egy zenészt, egy színésznőt. A Sztárom a páromban ez a dal hangzik el, amíg a könyvesboltos Hugh Grant a piacon bolyong, és úgy érzi, végleg bukta a hollywoodi filmcsillagot, a minden alakváltozatában izgalmas ajkú Julia Robertset. A piacon először süt a nap, aztán elered az eső, faleveleket sodor a szél, később szakad a hó, hogy aztán újra süssön a nap, és Grant kapitány is vigyorogjon, elvégre Júlia legalább egyszer megvolt a kiváltságos hülyegyereknek.


A blues komplex élményt ad.


Kun Tibor

Fotó: jasznaplo.hu/Bíró János
 


Hír megosztása