Menu

Jászapáti nyerte az I. Szentgyörgy Kupát

2017-04-25 14:40:58

 

 

Jászfelsőszentgyörgyön április 23-án, vasárnap első alkalommal rendezték meg a Szentgyörgy Kupa kispályás labdarúgótornát, melyre elsősorban azon települések focistáit várták, ahol nincs nagypályás csapat. A hagyományteremtő szándékkal megrendezett tornának már az idei évben lesz folytatása, mert a pusztamonostoriak szeptember 10-én a Monostor Kupára várják ugyanezen csapatokat.



A nap kisütött, de a szél szintre egy pillanatra sem állt el, s így meglehetősen hideget éreztek a szemlélődők a jászfelsőszentgyörgyi focipályán vasárnap délelőtt, ahol nyolc kispályás csapat részt vételével rendezték meg első alkalommal a Szentgyörgy Kupát.
- Nagyon örülök, hogy ilyen szépszámban összejöttünk ezen a napon. Célunk ezzel a mai tornával az, hogy játéklehetőséget biztosítsunk azon jász települések labdarúgást kedvelő és művelő lakói számára, ahol nincs bajnokágban szereplő nagypályás csapat. Hiszünk ugyanis a sport, a labdarúgás összetartó erejében, s ennek jegyében köszöntök mindenkit településünkön ezen a napon – mondta a tornát megnyitó köszöntőjében Zelenai Tiborné, Jászfelsőszentgyörgy polgármesterasszonya.



A megnyitót követően két négyes csoportba sorsolták a csapatokat. Fortuna jóvoltából a házigazdák két együttese a Zagyva-csoportba került, ahol még Pusztamonostor és Jászberény is az ellenfelük volt. A másik négyesbe, a Hajta-csoportba a jászapátiak, a jásztelekiek, a jászágóiak és a jászfényszaruiak mérkőztek meg egymással. A csoporton belül körmérkőzéseket rendezte, majd a másodikok játszották a kisdöntőt a 3. helyért, s a torna zárásaként a csoportgyőztesek döntötték el egymás között az első és második hely sorsát.



Már elkezdődtek az első mérkőzések, amikor megérkezett a pálya mellé Pócs János, a Jászság országgyűlési képviselője, aki gratulált a házigazdák kezdeményezéséhez és sportszerű, jó mérkőzéseket kívánt a csapatoknak. Nos, az összecsapások(2x15 perc volt a játékidő) nagyon jó hangulatban zajlottak. Kicsit nehezen indult ugyan a gólgyártás, de azután beindult a nagyüzem, s mindkét pályán szebbnél szebb találatoknak tapsolhattak a szurkolók.



A csoportmérkőzések végére kiderült, hogy a harmadik helyért a jászberényiek és Jásztelek mérkőzhetett meg. Ez a találkozó nem hozott különösebben nagy küzdelmet, mert a berényiek végig fölényben játszottak és 4-0-s győzelemmel, biztosan szerezték meg a 3. helyet.

 

alt

A  házigazdák I. csapata a második helyet szerezte meg az I. Szentgyörgy Kupán


A döntőben a hazaiak első csapata az első félidőben tudta a lépést tartani a jászapátiakkal, akik a második 15 percben egyértelműen fölénybe kerültek. Csőke Bence vezető góljára Lőrinc Mátyás válaszolt, de a félidő utolsó pillanataiban Csőke Bence ismét a jászapátiakat juttatta vezetéshez. A második játékrészben a mezőny legjobb játékosa, aki a gólkirályi címet is megszerezte, újabb két gólt szerzett, s ezzel Jászapáti 4-1-re nyerte az I. Szentgyörgy Kupa döntőjét. A jászapátiak a nap során végig egyenletes teljesítményt nyújtottak, s minden találkozójukat megnyerve teljesen megérdemelten vehették át az elsőnek járó kupát Zelenai Tiborné polgármesterasszonytól. Különdíjat kapott a gólkirály Csőke Bence (Jászapáti), valamint Bálint Jánostól Jászágó csapata vehette át a Bálint György sportszerűségi díjat. A fárasztó csatározások után pedig a csapatok játékosai és képviselői együtt fogyasztották el a közös ebédet, melyet a házigazdák biztosítottak.

 

alt

Az I. Szentgyörgy Kupa győztese: Jászapáti. Jobbról a másodiki Csőke Bence, aki 9 góllal a torna gólkirálya lett.

 

Egy kistelepülés ismét bizonyította, hogy képes színvonalas, sokak számára örömet okozó programot megszervezni és lebonyolítani. A jászfelsőszentgyörgyiek kitettek magukért, mert lehetőségeikhez képest mindent megtettek, hogy mindenki jól érezze nálunk magát ezen a napon. Nem véletlen, hogy a csapatok tagjai az eredménytől függetlenül elégedetten távoztak, s nem is kell sokat várniuk az újabb megmérettetésre, hiszen Pusztamonostor már jelezte, szeptember 10-én a Monostor Kupára várja ezeket a csapatokat.



A helyiek és a vendégek a jövő évi viszontlátás reményében búcsúztak el egymástól, hiszen egy év múlva immár a II. Szentgyörgy Kupára várja majd Jászfelsőszentgyörgy a futball kispályás szerelmeseit.


A Hajta-csoport eredményei


Jászágó – Jászfényszaru 1-0
 

Jászágó – Jásztelek 0-3
 

Jászfényszaru – Jászapáti 0-3
 

Jászapáti – Jásztelek 2-1
 

Jászfényszaru – Jásztelek 0-2
 

Jászapáti – Jászágó 5-0
 


 A Hajta-csoport végeredménye:

 

1.    Jászapáti 9 pont (10-1)
 

2.    Jásztelek 6 pont (6-2)
 

3.    Jászágó 3 (1-8)
 

4.    Jászfényszaru 0 pont (0-6)
 


A Zagyva-csoport eredményei:
 

Jászfelsőszentgyörgy I. – Pusztamonostor 7-1
 

Jászberény – Jászfelsőszentgyörgy II. 0-1
 

Jászberény – Jászfelsőszentgyörgy I. 2-2
 

Pusztamonostor – Jászfelsőszentgyörgy II. 1-0
 

Jászfelsőszentgyörgy I. – Jászfelsőszentgyörgy II. 3-0
 

Pusztamonostor – Jászberény 1-4

A Zagyva-csoport végeredménye:
 

1.    Jászfelsőszentgyörgy I. 7 pont (12-3)
 

2.    Jászberény 4 pont (6-4)
 

3.    Pusztamonostor 3 (3-11)
 

4.    Jászfelsőszetgyörgy II. (1-4)
 

Azonos pontszámnál az egymás elleni eredmény rangsorolt.
 


Mérkőzés a 3. helyért:


Jászberény – Jásztelek 4-0



Mérkőzés az első helyért:
 

Jászapáti – Jászfelsőszentgyörgy I. 4-1



Az I. Szentgyörgy Kupa végeredménye


1.    Jászapáti


2.    Jászfelsőszentgyörgy I.


3.    Jászberény


4.    Jásztelek


5-8.Pusztamonostor, Jászfényszaru, Jászágó, Jászfelsőzsentgyörgy II.
 

Gólkirály: Csőke Bence (Jászapáti)
 

A Bálint György sportszerűségi díjat Jászágó csapata kapta.



Szántai Tibor

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít