Menu

Röplabda: szerdán újabb lépéssel közelebb kerülhet a bajnoki bronzhoz a JRK

2017-04-18 16:46:15

 


Szerdán este a Bercsényi úti játékcsarnokban játsszák a bajnoki bronzremért folyó Fatu-Nyíregyháza - Jászberényi RK női röplabda párosmérkőzés második felvonását. Mint köztudott, lányaink az első, nyíregyházi találkozón 3:0-ra verték ellenfelüket, s ezzel elvették a nyírségiek pályaelőnyét. Ez a győzelem igazán akkor érhet sokat, ha a második mérkőzést hazai pályán is behúzzák a lányok.

 

A szezon során a legjobbkor törték meg lányaik a nyíregyháziak elleni rossz szériájukat. Az alapszakaszban kétszer, valamint a Magyar Kupa bronzmérkőzésén ugyanis a nyírségiek legyőzték a mieinket. A hazai és az érdi találkozón ugyan megnyertük az első szettet és a második, valamint a harmadik játszmában is volt lehetőségünk a győzelem megszerzésére, ám sokat hibáztunk. Most viszont a hazai játszottak több hibával, míg a legfontosabb pontokat rendre a mieink csinálták meg.

 

Szerdán este persze egy új mérkőzés kezdődik. Nem számít, hogy három nappal korábban mi történt, a lényeg az, hogy újra bizonyítani kell: képesek vagyunk - immár hazai pályán - másodszor is legyőzni a nyíregyháziakat. Akik egyértelműen azzal a szándékkal  érkeznek hozzánk, hogy visszavegyék a pályaelőnyt.

 

A párosmérkőzés második találkozója április 19-én, szerdán 18.30 órakor kezdődik a Bercsényi úti játékcsarnokban. A mieinknek szükése lesz a hazai szurkolók biztatsára, hogy a mérkőzés végén együtt örülhessünk.

 

Ha teheti Ön is jöjjön és szurkoljon a Jászberényi RK csapatának, hogy a tavalyi negyedik hely után a lányok idén megszerezzék a bajnoki bronzérmet!


Magyar Női Röplabdabajnokság bronzpárharc - 2. mérkőzés


2017. április 19. - szerda

 

18.30 óra: Jászberényi RK - Fatum-Nyíregyháza

 

Bercsényi úti játékcsarnok

 

A három győzelemig tartó párharc állása: 1-0 a Jászberényi RK javára

 

Szántai Tibor

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít