Amerikai turnéra készül a Békéscsabai Jókai Színház

2017-04-10 15:51:49





Az Egyesült Államokban turnézik a Dzsungel könyve musicallel a Békéscsabai Jókai Színház több művésze a helyi magyarokból álló Pilvax Players társulattal április 18. és május 3. között - mondta el hétfőn sajtótájékoztatón a teátrum igazgatója.


   
Seregi Zoltán elmondta: tavaly kezdődött a kapcsolatuk az Egyesült Államokban élő, profi és amatőr színészekből álló társulattal, akkor öt előadást tartottak. Most hat előadás lesz szerte az amerikai kontinensen, New York mellett Bostonban, Washingtonban, a San Franciscóhoz közeli Walnut Creekben és - két alkalommal - San Diegóban lépnek fel.
   

Gerner Csaba az MTI kérdésére válaszolva elmondta: családjának egy része kint él Amerikában, gyakran jár a földrészen, egyik útja során ismerkedett meg Zsédely Tímeával, aki magyar könyvesboltot működtet és aktív tagja a Pilvax Playersnek. Zsédely Tímea régóta szerette volna színre vinni a Dzsungel könyvét, az ötletet ő és Seregi Zoltán felkarolta - magyarázta az együttműködés kezdetét a darabban Sír Kánt alakító és társrendezőként is közreműködő Gerner Csaba.
   

A színművész elmondta: a Dés-Geszti-féle musical zenéjét használják, de a történetet némileg átalakították. A helyszínt a "nagyvárosi dzsungelbe" helyezték, ahol a farkasok a Wall Street farkasai, a lányok utcai girlök, a majmok utcagyerekek. "A darab üzenete, az elveszett ember útkeresése és magára találása megmaradt" - hangsúlyozta. A tavalyi előadásokkal ellentétben - a sok utazás miatt - idén nem élő zenével játsszák a darabot és a díszletet is leegyszerűsítették némileg.
   

Gerner Csaba hozzátette: a különböző városokban a helyi magyar közösség gyerekei játsszák majd a gyerekkaraktereket, "így lesz némi interaktivitás az előadásokon".
   

Csomós Lajos - aki a majomkirályt és a vadászt alakítja - elmondta: tavaly valamennyi előadást teltház előtt játszották és a kint élő, másod- és harmadgenerációs magyarok annyira igényelték a magyar nyelvű előadást és a találkozást anyaországbeli színészekkel, hogy a darab után sokáig ott maradtak beszélgetni.
   

Gerner Csaba elárulta: a San Francisco melletti Walnut Creek Siófok testvérvárosa, fellépésük idején épp ott üdülnek majd siófoki gyerekek, akik szintén megtekintik az előadást.
   

A színész-társrendező elmondta: szeretnék, ha a jövőben is megmaradna a kapcsolat az amerikai társulattal, ha ők is fellépnének Magyarországon, illetve ha fesztiválokra is eljutna a koprodukció. A turnén Vadász Gábor alakítja Mauglit, és egy epizódszerep erejéig Seregi Zoltán igazgató is megjelenik majd a színpadon.


(Forrás: MTI)


Hír megosztása