Menu

Kosárlabda: bennmaradást érhet ez a győzelem

2017-04-09 10:20:41

 

A bennmaradás szempontjából akár sorsdöntőnek is nevezhető találkozó napján derült ki, hogy Stevan Tot lemondott vezetőedzői tisztjéről, s helyette as Ménkű Tibor - Lo Elhadji Malik kettős dirigálja a MAFC ellen a JP Auto-JKSE csapatát. Williams sérülés, Bojics és Brbaklics hétközi fegyelmezetlensége miatt maradt ki a mérkőzésre nevezett keretből, azaz az új edzőpárosnak egyáltalán nem volt írigylésre méltó dolga.

 

A pályára lépő jászberényi játékosok viszont ezúttal úgy játszottak - akarattal és szívvel -, ahogy azt a nagyérdemű hetek óta hiányolta. Az első negyedben fej-fej mellett haladtak a csapatok, mindkét oldalon remekül dobták a triplákat a fiúk, s a mieink vezettek 29-27-re. A második tíz percben már egyértelműen a mieink uralták a játékot, de a MAFC nem adta fel, s a félidő végére 5 pontra zárkózott (49-45).

 

A játék képe a második félidőben sem változott. Sokáig 9-11 pont között tartotta a különbséget csapatunk, s a vendégek nem tudtak közelebb zárkózni. Sőt, a negyedik negyedben siekrül növelni a külnbséget - már volt 20 pont is (90-70) - és végül jó játékkal, magabiztos győzelmet arattak kosarasaink ezen a nagyon fontos találkozón (90-76).

 

Csapatunk a játék minden elemében ellenfele fölé kerekedve a 35 pontig jutó Saddler vezérletével szerezte meg a győzelmet. A találkozón a korábban kevesebb szerepet kapó magyar játékosink bizonyították, hogy lehet rájuk számítani. A két alapemberét és egy cserejátékosát nélkülöző JP Auto-JKSE az elmúlt hetek vergődése után olyan teljesítményt nyújtott, melyet méltán ünnepelt a találkozó lefújása után percekig a lelkes szurkolótábor.

 

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít