Menu

Amerikai játékos-edző a Wolverinesnál

2017-03-30 16:16:47


Nem mindennapi erősítéssel készül a szombati bajnoki rajtra a Jászberény Wolverines amerikai futballcsapata. A játék őshazájából érkezett hozzánk az Amerikai Egyesült Államokból Tyrone Notice, aki az idei szezonban a jászberényi csapatot erősíti, miközben edzi is a felnőtteket és a legifjabbakat. Az egyetemi bajnok, válogatott amerikai focistától sokat várnak Jászberényben.



A 26 éves fiatalember szülei jamaikaiak, ő már Kanadában, Torontóban született, de amerikai állampolgár, a Massachusetts állambeli Gardner városából február 28-án érkezett hozzánk és másnap tartotta első edzéseit városunkban. Március 4-én pedig a Mures Monsters  (Marosvásárhely) ellen egy 20-12-re megnyert edzőmérkőzéssel sikeresen kezdte magyarországi edző és játékos karrierjét. Tyrone – ahogyan a legtöbb amerikai fiúgyermek – a jégkoronggal ismerkedett meg először. A hoki volt az élete, majd jött az amerikai foci és nem volt kérdéses, hogy ez lesz az ő sportja. A középiskolában még a baseballt is kipróbálta, de maradt az amerikai focinál. A középiskola befejezése után a Framingham Egyetem diákjaként az iskola csapatában játszott és egyetemi bajnoki címig jutott társaival. Az egyetem utolsó évében pedig már edzősködött is.

 

altA jászberényiek 130 főből választották ki őt. Van egy olyan közösségi oldal, amelyen a csapatok játékost és edzőt keresnek, utóbbiak pedig bejelentkeznek, hogy például Amerikából szívesen tennék át székhelyüket legalább ideiglenesen Európába. Tyrone a jászberényi lehetőség mellett osztrák és szerb ajánlatot is kapott – tudtam meg Balogh Kornéltól, a Jászberény Wolverines elnökétől, amikor új játékos-edzőjükkel és régi-új játékosukkal, Darázs Kornéllal szerkesztőségünkben beszélgettünk. 



- Azt gondoltuk, hogy nekünk most egy olyan játékos-edző segíthetne a legtöbbet, aki a játék hazájából érkezik. Aki játékosként és edzőként is vonzóbbá teszi a fiatalok számára a Magyarországon is egyre népszerűbb amerikai futballt. Nagyon szerettük volna, hogy Tyrone hozzánk jöjjön, s azt hiszem ezt érezte ő is, ezért is választott bennünket. A felnőtt együttesünk vezetőedzője és játékosa, de emellett a legfiatalabbakkal, az U-15-ösökkel is ő foglalkozik. Reméljük, hogy minél több 10-15 év közötti fiatal kap kedvet az amerikai focihoz, s így gyarapodik majd az utánpótlásunk is. Az érdeklődőket hétfőn-szerdán-pénteken várjuk 16 órától edzéseinkre a hűtőgépgyári focipályán – mondta Balogh Kornél.



Tyrone Notice egy hónapja van Jászberényben és nagyon jól érzi magát. Gardner, ahonnan érkezett, egy 20 ezer lakosú (2013-as adat) kisváros Amerikában, így számára a mi városunk méreteiben sem idegen.



– Komolyan mondom, úgy érzem magam Jászberényben, mintha otthon lennék. Az emberek nagyon kedvesek, s a fiatalabbak még nyitottabbak, mint nálunk. Érdekes számomra, hogy míg nálunk a fiúk-lányok kapcsolatában szinte csak a fiúk a kezdeményezők, itt a lányok is azok. Csapatunkban vannak fiatalok és tapasztaltabb játékosok is. Egy hónap után azt mondhatom, hogy átlagon felüli képességű játékosaink is vannak. Szeretnék a játékommal és edzői tapasztalataimmal is az együttes segítségére lenni, hogy a szezon végén érmet vehessünk át – mondta Tyrone, aki érdeklődésemre azt is elárulta, hogy ízlik neki a magyaros étkezés, csak a csípős paprikával áll hadilábon.



Ő már tudja, milyen érzés egy sikeres szezont zárni, hiszen egyetemi bajnok volt az USA-ban, s a bajnoki címmel járó gyűrűjét meg is mutatta új csapata tagjainak.



Tyrone a középiskolai csapatában volt querterback (irányító), running back (futó), és safety (védő) is. Futóként volt 1 000 yardos éve is, ami egészen kiváló teljesítmény volt. A jászberényi csapatban irányító és védő szerepkörben is játszik majd, s közben természetesen a többieket is ellátja tanácsokkal.



Városunkban nem számít különlegességnek egy amerikai sportoló, hiszen a JKSE NB I A-csoportos kosárlabdacsaptának több amerikai idegenlégiósa is volt és van jelenleg is. Olyan igazi rasta frizurás amerikaink azonban még nem volt, amilyen Tyrone Notice, aki éppen ezért megjelenésével is azonnal magára vonja a figyelmet.

 

alt


 
– Szeretnénk, ha Tyrone segítségével a felnőtt csapatunk minél jobb helyezést érne el a II. Divízióban, ahol most 12 csapat indul. Ő segítségünkre lehet abban is, hogy szélesedjen az utánpótlásunk, s lehetőleg minél több tehetséges fiatalunk kapjon majd szerepet a korosztályos válogatottakban – mondta beszélgetésünk végén Balogh Kornél, aki örömmel számolt be arról is, hogy a fordításban segítségünkre siető Darázs Kornél, aki az elmúlt szezonban a Bp. Wolves játékosa volt, visszatér a Rozsomákokhoz, azaz ismét jászberényi színekben szerepel majd.



Az amerikai játékos-edző és csapata bajnoki bemutatkozására már nem kell sokat várni, hiszen a Jászberény Wolverines április 1-jén, szombaton délután 15.00 órai kezdettel a Nyíregyháza Tigers ellen kezdi meg a pontvadászatot. A találkozót a szokott helyen, a hűtőgépgyár melletti labdarúgópályán rendezik.

 

alt

Tyrone Notice s szerkesztőségünkben írta alá a 2017-es szezonra szóló szerződését
 

Tyrone Nortice-nak és a Rozsomákoknak is sikerekben gazdag szezont kívánunk, s természetesen figyelemmel kísérjük mérkőzéseik alakulását.



Divízió II.



A harmadosztályú bajnokság (Berény Sport Divízió II.) 2017. március 25-én rajtolt 12 indulóval, miután a Nyíregyháza Tigers a HFL, a Budapest Titans, a Szekszárd Bad Bones és az Újpest Bulldogs a Divízió I helyett a legalsó osztályt választotta, valamint kiesett a Tatabánya Mustangs. Új csapat a Budapest Eagles 2, valamint a Rebels OldBoys. A nagy létszámra való tekintettel két csoportban indulnak a küzdelmek.

Keleti csoport:

- Gladiators 2

- Dabas Sparks

- Rebels OldBoys

- Jászberény Wolverines

- Nyíregyháza Tigers

- Budapest Eagles 2



Nyugati csoport:


- Szombathely Crushers

- Szekszárd Bad Bones

- Tatabánya Mustangs

- Budapest Titans

- Újpest Bulldogs

- Boda Troopers



Mindkét csoportban a 6 csapat egykörös (5 mérkőzéses) alapszakaszt játszik, és a legjobb 4-4 csapat jut be a rájátszásba, ahol 1-1 mérkőzésen dől el a továbbjutás, ill. a döntő.



Hajrá Tyrone! Hajrá Rozsomákok!



Go Tyrone! Go Wolverines!

 


Szántai Tibor

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít