Dreher Antal for president!

2017-03-28 11:22:51

 

Keveseket érdekelt a legutóbbi klubkoncert a moziban. Hiába, hogy nem csupán hálni járt a lélek a fellépő zenészekbe. Hiába, na. De ha modellezni szeretnénk, mi is az a blues feeling, arra pompás példának kínálkozna ez a március végi, péntek este.


A blues lényegéről, a lelkéről tanúságot tevők aznapi, nem túl hosszú sorát „a nem normális jófej” Bornemissza Ádám akusztikus szólózása nyitotta. (Régebben Benkő Zsolt gitárhérosz mellett basszusozott, de játszott az ezerkilencszázhúszas évek stílusában Rolling Stonest is.) Ízes gitározása mellé iróniával pakolta oda jóleső dalszöveg-átszabásait.Blues klasszikusok akadtak bele az ollójába; elképzelte, mi lett volna, a hülyék mindenre gondolnak, ha a Kis vörös kakast (Little red rooster) vagy a Hey Joe-t (Hé, Józsikám) Magyarországon írja meg a szerzője. Az lett volna, hogy az a szomorú ember sokat balatonozik, annyit, hogy már vízköves a fütyije – itt B. Á. egy férfiasabb szinonimát használt a kiázott testrészre –, és megvilágosul, hogy sör kell mindenhez, a blueshoz is, úgyhogy Dreher Antal for president!

 

alt




A Salty Dog duó (Besenyei Csaba, szájharmonika, ének és Molnár Botond, gitár, ének) folytatta a tárlatvezetést a blueseumban: pőrén hozták a munkadalokat, a spirituálékat, a countryt, „szőrén ülték meg” a bluest, leverték Tom Waits Jockey full of Bourbon-jét és a Nobel-díjas Bob Dylan-nek a Kis nagy ember című westernhez írott dalát. A Salty Dog egy koktélról nevezte el magát, ami a vodka, a grapefruit és a só elegyéből áll össze, és nagyjából valami hasonló, bokán rúgó keverék a zenéjük is.


Harmadikként a Frozen Steak lépett színpadra, egy újabb blues kettős, akik a fagyasztott marhahúsból is ki tudták hozni a legjobbat. Borza László elektromos gitárokon játszott és énekelt, Demeter Ádám dobolt, és mindketten úgy, hogy az a laza dög végig ott ólálkodott a környékükön. Bornemissza Ádám, aki basszusgitáron társult a duóhoz, megpróbált közelebb vinni bennünket a fiúkhoz, akikkel máskor is szívesen marháskodik: „Nehéz bemutatni ezt a zenekart. Valami elképesztő gusztussal nyúlnak hozzá a régi számokhoz. Ezzel mindent elmondtam.” És valóban: ritka jó feelinggel forgatták meg Muddy Waterst, Robert Johnsont, Leadbellyt és más nagyokat. A Led Zeppelintől is szeretett Gallows Pole (Bitófa) új megközelítésben adta vissza a hóhért kérlelő fekete srác oktalan reményét, akinek a barátai túl szegények voltak, hogy megmentsék az akasztástól, és bátyja is hiába hozott ezüstöt, aranyat, ezt-azt, hogy megmentse a bitótól, és a húga is hiába vitte szobára a hóhért, az csak nevetett, és nézte a srácot, hogy’ lóg az akasztófán, hinta-palinta.


A koncertfináléban összeborulósan került terítékre Tom Waits Ol’ 55-ja – a nézőtéren éppen pihenő zenészek addig is fel-felugrottak a színpadra a kollégáik mellé dalolni, muzsikálni –, de Molnár Botond nem tudta elengedni a sörét, alkudozott a többiekkel a hangnemről, hogy beszáll szájharmonikán, ha A-ban játszanak, és nem D-ben… És még mondja valaki, hogy nem jártunk volna jobban, ha egy korsó sört választanak meg köztársasági elnöknek.


Kun Tibor 

Fotó: jasznaplo.hu/Bíró János


Hír megosztása