Az élet nem irodalom, hallja?

2017-03-27 09:43:44

 

Intette le a maga szálkás modorában a házvezetője, Szeredás Emerenc (az érdesen és fekete fejkendőben is szép Hegyi Barbara) Molnár Annát (az örökké elegánsan gyötrődő Nagyváradi Erzsébetet), a neves írónőt.  Mert mi baja lehet magának azon kívül, folytatta megbízója leoltását a sós sebekkel élő, kemény, dolgos asszony, hogy rosszat írnak magáról az újságban, ami kétségtelenül kínos, de ha ilyen alja foglalkozást választott magának, ne csodálkozzon.


Szabó Magda harmincnégy nyelvre lefordított és az Oscar-díjas Szabó István által megfilmesített regényét, Az ajtót Bereményi Géza adaptálta színpadra. A négyszereplős kamaradarabnak tavaly volt a premierje a budapesti Spirit Színházban. A Czeizel Gábor rendezte színművet március 6-án mutatták be a jászberényi Lehel Film-Színházban.


Az ajtó két nő – a fiatalabb, a tanultabb, a műveltebb, a világot írói magaslatról belátó Anna és az idősebb, az éppen csak iskolázott háztartásbeli, a kíméletlenül nyers Emerenc – különös kapcsolatát fejti fel.


Amikor az írónő és professzor férje (az állólámpa-nyugalmú, tisztes polgár Perjés János), aki szintén író, bár a népi demokrácia kevésbé értékeli ebbéli törekvéseit, mint a Kossuth-díj várományos feleségének, Budára költöznek, hogy nyugodt körülmények között alkothassanak, az alkotói nyugalomhoz egy megbízható házvezetőnőre is szükségük van. A hívatlanul betoppanó, ruházatában is kelekótya, és a környék összes pletykáját ismerő Sutu (a tarkabarka szélvész Nagy Enikő) a vastag, bezárt ajtó mögött élő, ám a munkáját tisztességgel elvégző Emrencet ajánlja a házaspárnak. Egy olyan asszonyt, akinek a mindig kulcsra zárt lakásajtaja mögött sötét titkokat sejtenek a szomszédok.

 

alt




Molnár Anna és Szeredás Emerenc kölcsönösen bizalmatlanul közelednek egymáshoz (az alkoholfogyasztásuk is számít, hogy elvállalom-e a munkát, mert maguk művészek, és azok isznak), és bátortalan lassúsággal ismerik fel egymásrautaltságukat. Fokozatosan engednek fel és jönnek rá arra, hogy mindketten ugyanúgy rezdülnek a fájdalomra. A megértésből előbátorkodó szeretet megnyitja Anna előtt Emerenc ajtaját is, ami mögé a mindig dolgozó, a megállás nélkül sepregető idős asszony nyomorúságos élete tehetetlen fájdalmát bújtatja.


És Emerenc megbetegszik, nagyon, és magára zárja a hatalmas ajtót, nagyon. A soha senkitől és semmitől vissza nem riadó nő ez egyszer meghátrál, és Anna megmenti, kihúzza a saját és a macskái piszkából, de Emerenc nem éli túl, nem akarja túlélni, hogy nem maradhatott magára, hogy olyanok is átlépték a lelkének küszöbét, akiket nem akart beengedni. Amelyik szövetség láthatatlan, az sem kevesebbről szól, mint amelyik szemmel látható: életről-halálról.


Kun Tibor

Fotó: jasznaplo.hu/Bíró János


Hír megosztása