Menu

Jászapáti birkózó rangsorverseny: két berényi arany és két ötödik helyezés

2016-10-11 14:36:51

 


Remekül szerepeltek a Jászberényi Birkózó Club fiataljai a hét végén Jászapátiban rendezett rangsorversenyen. Száraz Tibor tanítványai közül ketten veretlenül nyerték meg korcsoportjuk és súlycsoportjuk versenyét, míg ketten az ötödik helyet szerezték meg.


Az ukrán birkózók részt vétele nemzetközivé avanzsálta a hétvégi rangsorversenyt Jászapátiban, melyen a Diák I. és II. korcsoportban a Jászberényi BC versenyzői is szőnyegre léptek.


A Diák II. korcsoportban a 42 kilogrammosok mezőnyében Baráth Konor és Baráth Koppány képviselte városunkat. Koppány 2 győzelemmel és két vereséggel éppen lemaradt a dobogóról és az ötödik helyen végzett. Konor viszont megállíthatatlan volt, minden ellenfelét legyőzte – az elődöntőben parázs meccset vívott egy ukrán fiúval – és a dobogó legfelső fokára állhatott az eredményhirdetés során.


A Diák I. korcsoportban a 42 kilósok között Beszteri Milán három győzelemmel jutott az elődöntőbe, ahol egy tapasztaltabb versenyzőtől szenvedett vereséget, s ugyanígy járt a bronzéremért rendezett találkozón is. Ez pedig az 5. helyet jelentette számára. A 76 kilósok között Laky Levente legnagyobb ellenfelét is biztosan 12-5-re győzte le és megnyerte súlycsoportjának versenyét.


A Jászberényi BC versenyzőinek eredményei:


Diák II. korcsoport:


42 kg: 1. Baráth Konor, 5. Baráth Koppány


Diák I. korcsoport:


42 kg: Beszteri Milán


76 kg: 1. Laky Levente


Szántai Tibor

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít