Menu

2016-ban is Peresen

 

2016-08-31 09:43:05

 

A templomokban élőszavas hirdetés, a hirdetési újságban és a legismertebb közösségi oldalon pedig sárga alapon piros és fekete betűs grafika hirdeti évek óta: a nyár utolsó vasárnapja a peresiek ünnepe. Idén sem volt ez másképp, és az időjárás is kedvezően alakult, így a külterületről elszármazottak és a máshonnan érkezettek szép számban vettek részt a Kisasszony tiszteletére megrendezett búcsún. 

 

alt

Fotógaléria a Facebookon




Gondosan előkészített környezet várta a kápolnához érkezőket, ahol négy kisgyermek keresztelőjét követte a Szántó József apát úr által celebrált szentmise. A szentségi körmenet után a kötetlen találkozásokhoz hangulatos hátteret szolgáltatott a jászszentandrási dalosok éneke, a rendezők jóvoltából kínált italok és fagylalt, valamint a paravánra kitett Sárközi János-féle fotók. Szép ünnep volt a 2016. évi is, az elmúlt évek búcsúihoz méltó.


És hogy mi is lehet annak az összefogásnak a titka, amely augusztus 28. sikerét eredményezte? Erre talán az oltár melletti szobrok adnak választ. Szent István a szilárd hitet, Szent Vendel a(z egykoron) a földből élők szorgalmát, kitartását jelképezi. A tapasztalatok alapján e kettő eredője jó célt, jó szándékot segít – Peresen ennek a megvalósulását látjuk évről évre.


P.T.

 

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít