Menu

Magyarországi képeslapok: Fogathajtó verseny Jászfényszarun

 

2016-08-30 11:33:18

 

Jászfényszarun, augusztus utolsó vasárnapján kánikulai időben rendezték meg, az V. Díjugrató Versenyt. Több mint száz induló vett részt a nemzetközi versenyek megtartására is alkalmas Pipacs utcai lovas pályán.

 

A Jászfényszaru Város Önkormányzata és a Fényszarui Ló-Barát Egyesület szervezésében megtartott rendezvényen a szomszédos megyék mellett az ország számos részéről érkeztek a lovak és lovasaik. A jól berendezett pálya mellett az időjárás is kedvezett az indulóknak, akik R90 nyitott versenyszám és kezdő lovas R100, R110, R120 és R125 nyitott versenyszámokban mérhették össze ügyességüket és tudásukat a családias légkörű díjugratón.

 

alt

Fotógaléria a Facebookon

 

Az idelátogatókat, köztük a családosan érkezőket, számos program várta. Kirakodó vásár, gyermekeknek játszóház, kézműves foglalkozás, póni lovagoltatás, lovas kocsikázás, csikós bemutató tette színessé a napot. Az ingyen látogatható versenyen, a rendezők mindenkit megvendégeltek ebéd idején, csigatésztás húslevessel, birka-, kakas-, marha-, sertés-, kecske-, zúzapörkölttel, melyeket bográcsokban készítettek a helyiek Bede Róbert és Szőke András irányítása mellett.

 

Az eredményhirdetésen Győriné dr. Czeglédi Márta polgármester asszony adta át a versenyszámok győzteseinek és a település díját a legeredményesebb lovasnak, a gyöngyösi Zsákai Kft. versenyzőjének Májláth Csabának. 


H. Szabó Sándor felvételei

 

alt

Fotógaléria a Facebookon

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít