Menu

Jászberény 2016-ban is megkapta a Kerékpáros barát település címet

2016-06-02 16:33:57
 
A keddi, polgármesteri sajtótájékoztatón jelen volt és szót is kapott Szatmári Antalné alpolgármester, aki május 20-án a város nevében Nyíregyházán vette át a Kerékpáros barát település 2016. címet. Jászberény ezt az elismerést már az előző két évben, azaz 2014-ben és 2015-ben is megkapta.
 
 
Az előző két év sikere után idén is beadta pályázatát a Kerékpáros barát település 2016. cím elnyerésére Jászberény. A pályázati anyagban bemutatták a jelenleg meglévő kerékpárút-hálózatot és az ahhoz kapcsolódó létesítményeket (kerékpártámaszok, átszállási lehetőségek), valamint a jövőbeni kerékpáros közlekedés fejlesztési terveket, derült ki Szatmári Antalné tájékoztatójából. A pályázatban ismertetésre kerültek azok a programok, melyek a biztonságos kerékpáros közlekedést népszerűsítik (Európai Autómentes Nap, Gördülő bejárás, Ovizsaru-program), valamint az is, hogy milyen bűnmegelőzési, kerékpárlopás elleni védekezések történtek (Iskola rendőre program, kerékpáros regisztráció – gravírozás, térfigyelő kamerarendszer). 
 
alt
 
 
 
– A meglévő kerékpárút-hálózat további bővítése érdekében önkormányzatunk március 31-én beadta pályázatát a TOP-3.1.1-15 kódszámú, „Fenntartható Települési Közlekedésfejlesztési” címmel meghirdetett pályázatra. A pályázat pozitív elbírálása esetén terveink szerint 2017-ben több helyen is kerékpárút és P+R kerül megépítésre, kialakításra – mondta Szatmári Antalné.
 
 
A pályázatban szereplő fejlesztések:
 
1. Nagykátai úti meglevő elválasztás nélküli gyalog- és kerékpárút felújítása.
2. A Verseny utcától a Megyeház utcáig elválasztás nélküli gyalog- és kerékpárút.
3. Nádor utcai kerékpárút szakasz meghosszabbítása, a Nádor utcai parkoló rekonstrukciója.
4. A Kossuth L. út – Mária utca – Szent Erzsébet kórház bejárata kerékpárút, parkoló rekonstrukció és parkoló kialakítás.
5. A Szent Erzsébet kórház bejáratától a Csoma utcáig kerékpárút, parkoló rekonstrukció.
6. Elválasztás nélküli gyalog- és kerékpárút a Szent István körúton.
7. Kerékpárút a Vásártér utca – Jász Plasztik Kft. közötti szakaszon.
 
 
Szántai Tibor
 
Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít