Menu

A jászok újra megérkeznek a Jászságba

2016-05-04 09:35:37

 

 

Hetek, hónapok óta tudják sokan Jászberényben is, hogy egy monumentális zenés-táncos produkció készül, melyet június elején láthatunk majd először. A zene, a koreográfia is most készül, s a próbák már Jászberényben is zajlanak. Sőt, a szereplők, táncosok és énekesek egy része is helybeli.


Múlt szombaton ismét messze hallatszott a zene a Klapka György SZKI tornaterméből. Délelőtt 10 órakor már szólt a dal, az ének, dolgoztak az alkotók Mihályi Gábor koreográfus, a Magyar Állami Népi Együttes vezetője és Melis László zeneszerző. A teremben pedig próbált  a népi együttes 20 táncosa mellett a JNE 25 tagja, valamint Turi Melinda énekes – az Anya szerepében. No, és a Bölcsek is ott voltak hatan, akik a JNE egykori táncosai.  A terem két sarkában pedig négy jászberényi kórus tagjai figyelték az eseményeket, várva arra a pillanatra, amikor ők következnek. A Cantate Nobis Énekegyüttesből 15, a Déryné Vegyes Karból 7, a Székely Mihály Kórusból és a Palotásy János Vegyes Karból 4-4 kiválasztott énekes. Ők azonban nemcsak énekelnek, de aktív szereplői is a történetnek.


Persze érteni is akartam mi is történik, amikor Melis László vezényel, vagy Mihályi Gábor megálljt kiállt, s újabb  utasításokkal ismételteti meg a jelenetet, de azt is, hogy Busai Bori, a Röpülj Páva tv-s vetélkedő  2015. évi díjnyertes táncospárjának „hölgy” tagja honnan tudja mikor kell éppen a terem közepére szaladnia, vagy egy nagy tábla elé állnia. 


A segítséget Soós Andrea - aki szintén jászberényi - producertől kaptam. Az ő szíve csücske is ez a produkció a Jászok című történelmi dal- és táncjáték, melyet június 3–án Jászberényben a szabadtéri színpadon mutatnak majd be. A monumentális vállalkozás történetéről megtudtam, hogy az ötlet még 2014-ben született. Mihályi Gábor elképzelésével megkereste a Jászság színházi életét képviselő Várszegi Tibort, s ez a kreatív kör bővült Soós Andreával.


A produkció lényege: a jászok története a kaukázusi őshazától az 1745-ös redemptióig. Mindez egy család történetébe ágyazva, ahol a szülők, a gyerekek is megjelennek, így a két kisgyermek szerepe is világossá vált. Sőt, még lakodalom is lesz! Tulajdonképpen egyetemes emberi értékek megjelenítése a cél. Ez az, aminek színpadra állítására, koreográfiájának megálmodására vállalkozott Mihályi Gábor, és ehhez válogatta össze csapatát is.
 

A történet nem nélkülözi az emberi élet sorsfordító eseményeit, a menyegzőt vagy a temetést, ilyen részei is lesznek. Kiderült, hogy mind a koreográfia, mind a zene most készül, a próbák alatt is változik. Sőt, van két olyan jelenet, amihez Szűcs Gábor, a JNE jelenlegi vezetője  készít két, 6-6 perces koreográfiát a napokban. Szóval széles közösségi összefogás és alkotó inspiráció is történik minden próba során.

 

alt

Fotógaléria a facebookon




Számomra külön érdekesség a Bölcsek csoportja: idősebb, már a Jászság Népi Együttesben nem táncolók alkotják, három férfi és három nő. Az sem mindennapos, hogy az Anyát alakító Turi Melinda magánénekes is végigtáncolja a produkciót. Ott van a csapatban Balogh Karcsi is, aki 2014-ben a Felszállott a Páva különdíjasa volt, és a főszerepet a Fundák-Kaszai házaspár alakítja, akik ekkor a Páva nyertesei voltak. Szóval érdekességekben nem lesz hiány. A látványból persze csak kis részt láthattunk a tornatermi környezetben, hiszen sem fények, sem a háttérbe tervezett vetített színpadkép, sem kosztümök, ruházat nincs itt jelen. Sőt, 13 fős kamarazenekar és ötfős népi zenekar – Pál István Szalonna bandája – is szerepel majd az előadásban. Szóval monumentálisnak ígérkezik.


Soós Andrea azt is elmondta, hogy a produkció születése során az első összpróba március 19-én volt, ami a színpadra állítási munka kezdete után fél évvel történt.  Azaz, már eddig is hatalmas munkán vannak túl, de a java még eztán jön. Nem kis feladat volt az anyagiak előteremtése és a szervezés sem.  E térem azonban a jászsági önkormányzatok a jász összefogás szép példáját adták, mert megérkezett a támogatásuk.


Este hét óra után pár perccel Mihályi Gábor levezényelte a próbát: - Jó nap volt. Majdnem! A szólistákat kérem, a szöveget tanulják most már meg. Köszönöm nektek! Irány a Víz utca!


A következő jászberényi összpróba május 22-én lesz, mondta el Soós Andrea, és azt is, hogy a június 3-i premier után még további 7 előadáson láthatják a berényiek, a jászságiak ezt a produkciót. Természetesen Budapesten és máshol is szeretnék bemutatni. Igaz, ez különleges szervezést igényel, hiszen több helybeli szereplő és kórustag is aktív dolgozó, s nekik problémás lehet az utazás. Ám minden megoldható jó előkészítéssel és szervezéssel.


Kiss Erika

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít