Pablo és a művészet útjai kifürkészhetetlenek

 

2016-04-14 09:04:41

A svéd filmgyártás 1978-ban ajándékozta meg a világot a Picasso kalandjai című szürrealista vígjátékkal, amely nem több, és nem is kevesebb, mint szépséges és szeretetteljes hazugságok gyűjteménye. A hajmeresztő mozi nagy vonalakban és sok apró részletben követi ugyan Pablo Picasso életútját, de a modern művészetet felforgató spanyol festő életrajza csak ürügy a fergeteges marháskodáshoz. Bár a filmbeli kalandok akár meg is történhettek volna az avantgárd mesterrel, akinek a teljes neve huszonegy szóból állt, légzés nélkül született, s csak a nagybátyja szivarfüstjére adott életjeleket.

 

A skandináv szerzők, Hans Alfredson és Tage Danielsson művét Méhes László és Horgas Ádám alkalmazta magyar színpadra. Április 5-én, a Főnix Fészek Műhelyházban a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata mutatta be a darabot. A Picasso kalandjai vajdasági előadását Edvin Liveric rendezte.

 

alt




Peggy Guggenheim amerikai műgyűjtő vezette át a közönséget Picasso megpróbáltatásainak történetén, ami inkább a családtagok, a művészbarátok és a XX. századi történelem néhány fő- és sok mellékalakja körül kanyargott. Nem szép halál röhögésbe fulladni. Ha legközelebb ilyen geg-cunami érkezik, előre figyelmeztessenek.


Röhögtetni nem egy utolsó vállalkozás, természetes könnyedséggel és technikai bravúrokkal főleg nem az. A kilenc színészből csak a Picassót játszó Pálfi Ervin és a narrátor Guggenheimet alakító G. Erdélyi Hermina maradt végig egyetlen szerepben, a többiek sorra bújtak újabb és újabb figurák bőrébe és jelmezébe. Pablo papája (Szőke Attila) rendszeresen előbukkant ilyen-olyan maskarákban, fia művészetének őszinte rajongójaként („Tú esz héniál!”) és haszonélvezőjeként („Múcsosz pezetasz!”).

 

alt




Az élet került-fordult Picasso körül; spanyolok, franciák, angolok, amerikaiak, németek és magyarok erősítettek rá a nemzetükről rögzült sztereotípiákra. Harmonikázó, fekete paravánok mögül pattantak elő különböző őrültek, a párizsi művészvilág papírmasé alakokká transzformált ikonjai. Ady is bezuhant a boros flaskájával. Akárhonnan sereglettek Picasso köré, a burleszkhez butítva beszélték az anyanyelvüket. Magyarul csak az életfonal-gombolyító Peggy Guggenheim – és az Amerikába emigrált Pista villanyszerelő kommunikált, aki a „dirty pig artist” Picassónak szánt villamosszéket próbálta beüzemelni. „K*rv*ra megb*sz*tt!” – nyugtázta, amint megjavította.


A játékkedv nem hagyta lanyhulni a figyelmet, a komédiázás dinamikája nem csökkent. A színpadi képek, a mozgás és a zene érzéki kombinációja szükségtelenné tette azt a kérdést, hogy tart-e ez a féktelen agyelszívás valahová. Közben Picasso nagyokat nézett és nagyokat érzett. Vagy ellenállókat, zsidókat és védtelen nőket bújtatott párizsi lakásában a prédára hajtó nácik elől, body arttal megoldva a kényes szituációkat.

 

alt




Peggy és Pablo a francia tengerparton heverve kerestek szavakat a művészet értelmére. Rebarbara és f*szs*g, ilyeneket találtak. A képzelet szárnyait visszanyesni lehetetlen. Az előadás részeként kiosztott Picasso-szignós kitűzők is viselhetők úgy, ahogy egy punk hordja a taréját.


Kun Tibor

Fotó: Szalai György


Hír megosztása