Menu

Irodalmi vetélkedőn mérkőztek a középsikolások

2016-04-13 09:23:55

 

Április 11-én, a Magyar Költészet Napja alkalmából a Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Karának Hallgatói Önkormányzata játékos irodalmi vetélkedővel készült a város középiskoláinak, valamint saját évfolyamainak, csoportjainak.


Örömünkre szolgált, hogy Jászberény négy középiskolája is elfogadta meghívásunkat, és aktívan, kreatívan hajtották végre a játékos, ám olykor kissé nehéz feladatokat.


A Lehel Vezér Gimnázium, a Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium, a Nagyboldogasszony Kéttannyelvű Katolikus Általános Iskola és Gimnázium, valamint a Liska József Katolikus Erősáramú Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium 11. osztályos diákjai vettek részt a vetélkedőben.


A délelőtt folyamán összesen 10 csapat mérhette össze tudását a legkülönfélébb irodalmi témájú feladatokban. A keresztrejtvénytől a mai dalok szavalásán át a versek eldalolásáig minden előfordult. Remek hangulatban telt ez a pár óra.


“Személy szerint nem az első részvételem volt a SZIE ABPK programjaiban, és nem tudnak csalódást okozni. A csapatommal nagy örömmel veszünk részt a jövőbeli hasonló vetélkedőkön is. Biztos, hogy felejthetetlen élmény volt minden jelenlévő számára. Köszönjük szépen a zsűrinek, résztvevőknek, de legfőképpen a szervezőknek”- így nyilatkozott a versenyről Sós Bence, a Liska József Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium diákja.


A szervezésben mégis akadt egy kis probléma, amiért szeretnénk elnézést kérni a Nagyboldogasszony Kéttannyelvű Katolikus Általános Iskola és Gimnázium csapatától. A helyszínen ugyanis hibás végeredményt hirdettünk ki, amelyet ezúton szeretnénk orvosolni a tényleges eredmények közlésével:


Harmadik helyezett lett a Liska József Katolikus Erősáramú Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium csapata, holtversenyben a SZIE ABPK elsőéves óvodapedagógus hallgatóinak csapatával.


Második helyen a Nagyboldogasszony Kéttannyelvű Katolikus Általános Iskola és Gimnázium csapata végzett.


Az első helyet a SZIE ABPK harmadéves tanító szakos hallgatói érdemelték ki.


Az érintettekkel egyeztettünk, természetesen minden helyezettnek jár a megérdemelt jutalom. Reméljük, hogy a jó élmény feledtetni tudja ezt a kis baklövést!


Szívből gratulálunk minden résztvevőnek, és köszönjük, hogy megtiszteltek minket jelenlétükkel!


Kriegel Zsófia

SZIE ABPK HÖK elnök

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít