Menu

Kiválóságait díjazta Jászberény

2016-04-11 13:53:48

 

A városnapi ünnepségsorozat legjelentősebb eseménye minden évben a díjátadó ünnepség. Az önkormányzat által alapított összes elismerést, a szakmai díjakat évek óta a díszünnepségen adják át.

 

A ceremónia során előbb a jászok díszes történelmi zászlóit, valamint a Jászkürtöt vitték a színpadra, majd az ünnepség díszelnöksége következett Szabó Tamás polgármester, Szatmári Antalné és Hajnal-Nagy Gábor alpolgármesterek, valamint dr. Gottdiener Lajos jegyző.  A magyar Himnuszt, valamint a jászok himnuszát is Turi Melinda énekelte el. A zongorakíséretét egy jeles jászberényi, Gulyás István zongoraművész adta, és neki később más feladat is jutott.


Az április 3-i jeles történelmi eseményre emlékezett Hortiné dr. Bathó Edit, a Jász Múzeum igazgatója, de úgyis, mint a 2015-ös évben díszpolgári elismerést kapott kiválóság. Záró gondolataként elhangzott, hogy Jászberény megbecsüli az itt élőket, s azokat is, akiket máshová vitt a sors, de életművükkel sokat tettek és tesznek Jászberényért, az itt élőkért.


A díszpolgári elismerést 2016-ban Bathó Ferenc vehette át. Ő mérnök és közgazdász is, jelenleg az Emberi Erőforrás Minisztériumban helyettes államtitkár, de a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség alelnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság tagja is. Sokat tett azért, hogy Jászberényben ismét lehessen jégpálya. Köszönetében kifejtette, hogy a jászok mindig segítették egymást, ő is ezt tanulta. Örömmel tölti el, hogy látja a város fejlődését, s a jövőben is számíthatunk az ő segítségére.


Jászberény tiszteletbeli polgára lett 2016-ban Gyimesfelsőlok polgármestere, Tímár Zsombor László. A csángóföldi kapcsolatot 2011-ben erősítette meg a két település, s azóta is töretlenül folytatja, ami a jövőben sem fog változni - emelte ki a kitüntetett.


Két Pro Urbe Jászberény díjat adtak át idén. Az egyiket a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége kapta meg több mint másfél évtizedes közösségteremtő munkájáért. A másikat Beszteri Éva, a városi óvodai intézmény vezetője vehette át több évtizedes, magas színvonalú munkája elismeréseként. Ám egy meglepetés is társult az elismeréshez, mert a színpadon felsorakozott az óvónők csapata, egy-egy ovis gyermek kíséretében, és egy csodás dalt énekeltek el az ünnepelt köszöntésére. Szem nem maradt szárazon e meglepetés produkció láttán.

 

alt




A Friedvalszky Ferenc köztisztviselői díjat 2016-ban Lányi László, a városüzemeltetési iroda vezetője vehette át. Sipos Orbán kulturális és művészeti díjat ez évben is két személy kapott, két kiváló hölgy, akik a város tiszteletét, elismerését már régen kivívták. Szabó Jánosné, a városi könyvtár nyugalmazott igazgatója és a Thormanné Husznay Mária karnagy, főiskolai tanár, a Cantate Nobis Énekegyüttes alapítója a két díjazott.


A szakmai díjak sorában először a Zirzen Janka közoktatás díjakat vehették át az érintettek. Ilyen elismerésben részesült Belháziné Kiss Ildikó, az LVG, Bernhardt Andrásné, a zeneiskola, Gulyás Sándorné, a Szent István Körúti Ált. Isk. és Speciális Szakiskola, és Jakus Vendelné, az Apponyi Ált. Isk. pedagógusa.


Az Árpádházi Szent Erzsébet egészségügyi díjjal három kórházi dolgozót tüntetett ki a város vezetése. Dr. Cigány Tamás főorvos, dr. Kosztolányi Attila orvos és Vargáné Gyurkó Ágnes endoscopos asszisztens kapta ezt az elismerést.


A Gerevich Aladár sportdíjat Garamvölgyi Mihály tanár, edző és Szabó Zsófia karatebajnok vehette át. Szent Klára díjat a szociális munka terén jeleskedők kaphatnak. Az idei díjazottak: Agócs Kornélia és Rédei Barnabásné. A Komáromy József sajtódíjat Ács Tibor vehette át. A rendészeti díjat dr. Körei-Nagy József, a városi rendőrkapitány és Pernyész Tamás tűzoltó főtörzsőrmester kapta.


A vállalkozók, menedzserek, cégvezetők számára alapított városi mecénás díj átadásához id. Molnár Lászlót a Molnár és Tsa Kft. ügyvezető igazgatóját szólították a színpadra.


A díjátadó ünnepség során Gulyás István zongoraművész és Túri Melinda énekművész többször is közös produkcióval léptek a közönség elé, s a felújított Förster zongora kitűnő megszólaltatása sem maradt el, ahogy az állófogadás, a pezsgős koccintások és gratulációk sora sem.


Kiss Erika

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít