Menu

BUÉK aktivitás: díjkiosztó a Jászsági Rádiósok Egyesületénél

2016-04-01 13:37:22

 


Már hagyomány a Jászsági Rádiósok Egyesületénél, hogy az év első harmadában rendezik meg a BUÉK aktivitás díjkiosztóját. Az idei rendezvény „kettőt ért”, hiszen a 2014-es és a 2015-ös verseny eredményét is kihirdették.


Sok éve már, hogy a Jászsági Rádiósok Egyesülete kapcsolódott az akkori önkormányzat által rendezett Óév végi sportnaphoz, s minden év december 29-én megrendezte BUÉK aktivitását, amely az évek során egyre népszerűbb lett. Az elmúlt héten, szombaton délelőtt a volt MHSZ székház emeletén rendezték a tavalyi és a tavalyelőtti eredményhirdetését.


Az önkormányzat részéről Keresztesi János, a humánerőforrás bizottság külsős tagja köszöntötte a rádiósokat, köztük a budapesti MOM és a Fővárosi Rádiósklub tagjait is. Utóbbiak elmondták, hogy évek óta részt vesznek már a jászberényiek aktivitásán, de először jöttek el erre az ünnepi eseményre. Jelezték azt is, hogy az idei versenyen is indulnak majd.

alt

– Elismerésre méltó az önök munkája. Mi elsősorban abban szeretnénk segíteni önöknek, hogy hogyan tehetnénk együtt vonzóbbá a rádiózást a fiatalok körében. Mert nagyon jó lenne, ha minél több fiatal hasznosan töltené el szabadidejét, s erre a rádiózás remek lehetőséget ad – mondta Keresztesi János.


Kövér Béla, a házigazda egyesület elnöke arról is tájékoztatta a vendégeket, hogy Szlovákiából és a Délvidékről is kapcsolódtak már a BUÉK aktivistáshoz. Szavaiból kiderült, hogy a 2014-es évben 28-an, 2015-ben 34-en teljesítették a kihívás feltételeit. A hagyományoknak megfelelően a közülük ezen a napon azok között sorsoltak ki díjakat, akik megtisztelték jelenlétükkel az eredményhirdetést. A fődíj, az Electrolux porszívó Budapestre került. Idén a MOM Rádiós Klubja is hozott különdíjat, így szinte mindenki kapott valamit, hiszen az aktivitást teljesítők közül 13-an jelentek meg az ünnepi rendezvényen.

alt

A hagyományoknak megfelelően idén is átadták a Jász Diplomát az arra érdemeseknek, s a díjkiosztót követően egy kellemes beszélgetéssel múlatták az időt a rádiózás szerelmesei Jászberényben. Ennek keretében a házigazdák most is kérték, hogy a rádiósok mondják el véleményüket a BUÉK aktivitásról, s ötleteikkel segítsék munkájukat, mert szeretnék a következő években is megtartani versenyüket. A napot egyébként azzal is ünnepélyesebbé tették, hogy a BUÉK aktivitásnak megfelelően a rádiósok egy-egy üveg pezsgőt is kaptak.


Szántai Tibor

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít