Menu

MSZP-s különvélemény Dalkia-ügyben

2016-03-24 15:57:24

 

Az önkormányzat által létrehozott Dalkia-bizottság összefoglalójához korábban különvéleményt fogalmazott meg Budai Lóránt és Bobák Zsolt jobbikos önkormányzati képviselő, s a héten, kedden Balogh Béla, az MSZP képviselője is közzétette véleményét az ügyben. Az önkormányzat által elfogadott anyagot minden tényszerűséget és tárgyilagosságot nélkülöző, szubjektív, egyoldalú megállapításokat tartalmazó összefoglalónak jellemezte a képviselő.


A városházán tartott sajtótájékoztatóján Balogh Béla elmondta, hogy a bizottság kezdetben a saját maga által meghatározott ütemezés alapján dolgozott, majd a nyári szünetet követően munkája esetleges lett. A bizottság tagjai közül a kormánypártiak meglehetősen passzívak voltak és óvatosan fogalmazták meg véleményüket.


– Amikor a bizottság munkájáról született összefoglalót elolvastam, nem tudtam eldönteni, hogy azt melyik műfajban fogalmazták meg. Fikcióból készült valóság vagy valóságból készült fikció? Ezt nem tudtam eldönteni. Talán a város egyik jelképe lehetne az egyszavas összefoglalója ennek az anyagnak: Zagyva – mondta Balogh Béla.


A képviselő szavaiból kiderült, hogy bármennyire is szerették volna a kormánypártiak bebizonyítani, hogy a 2000-ben kötött szerződés a Prometheus-szal rossz volt, ezt nem sikerült adatokkal alátámasztaniuk. Ahogy azt sem, hogy a 8 évvel későbbi kórház átalakítás eredményeként a működés olcsóbb lett.


alt– Az önkormányzat a kórház átalakításról hozott döntés idején két részre volt szakadva. Volt nyolc szocialista és 17 más „színű” (fideszes, szdsz-es, független, stb.) képviselő. Utóbbiak nagy része az utolsó pillanatban „torpedózta” meg azt az elképzelést, hogy pályázaton keressünk szakmai befektetőt a kórház működtetésére. A két gazdasági társaságot létrehozó elképzelésnek Juhász Dániel volt a motorja. Jelentős szerepet játszott az átalakítás előkészítésében és lebonyolításában vele együtt Hajnal-Nagy Gábor (akkot pénzügyi és költségvetési bizottság elnöke) dr. Szabó Tamás (kórházigazgató) dr. Csiki Zoltán (későbbi kórházigazgató), Piroska Miklós (a polgármesteri kabinet vezetője, majd a vagyonkezelő kft. vezetője) és Juhász László (a kórház gazdasági igazgatója). Az átalakulást a Juhász Dániel által javasolt Zeke László ügyvéd és munkatársai készítették elő és vezényelték le – mondta, Balogh Béla, aki arra is kitért, miszerint az átalakulás támogatói azt is ígérték, hogy a kórház nyereségesen fog majd működni.


A képviselő által elmondottakból kiderült, hogy ez nem így történt. Sőt, az önkormányzatnak nagyon sokba került egyrészt az átalakulás, másrészt az azt követő években a működéshez is jelentős összeget kellett fordítani. Ehhez jött még az úgynevezett Dalkia-ügyben elveszített per, amely 750 milliós terhet rótt a városra. Illetve csak rótt volna, hiszen az állam ezt a költséget átvállalta. Azaz, a városnak és az államnak igen sokba került a képviselő-testület hibás döntése a képviselő szerint.


– Az anyagi veszteség mellett azt is meg kell jegyezni, hogy az átalakulásban jelentős szerepet játszó személyek azt követően milyen pozíciókba kerültek. Ők nyertesei lettek az átalakításnak, a város pedig vesztese. Egyébként az is igazolja, hogy rossz döntés született, hogy 2010-ben a vagyonkezelő gazdasági társaságot megszüntették. Az pedig nem menti a rossz döntést hozókat, hogy Zeke László ügyvéd arról tájékoztatta őket, hogy a jogutód nélküli megszűnés esetében semmilyen kár nem érheti az önkormányzatot. Ezzel szemben az ILEX (a működtetői pályázat előkészítésére felkért szakmai szervezet) jelezte, hogy ez így aggályos. Ebben a nem egyértelmű jogi helyzetben nem lehetett volna csak a Zeke László által megfogalmazottakra támaszkodni – jelentette ki Balogh Béla.


A képviselő még arról is szólt, hogy a polgármester a per ideje alatt (2010 októberében adta bíróságra az ügyet a Dalkia) egyetlen egyszer sem tájékoztatta a testületet annak alakulásáról. Mint ahogy arról sem, hogy a céggel peren kívül is meg lehetett volna egyezni, ám ezzel a lehetőséggel sem éltek.


– Nemcsak pénzügyi kár érte a várost, illetve az államot, hanem erkölcsi is. Szabó Tamás polgármester semmit sem tett azért, hogy kiderüljön, ki vagy kik a felelősek a Dalkia-ügyben hozott több rossz döntésért, amely 750 millió forintos kárt okozott. Meg kell jegyeznem azt is, hogy Pócs János, területünk országgyűlési képviselője a 2000-ben és a 2008-ban regnáló polgármesterek felelősségét firtatta, és azt is mondta, hogy nem lehet következmények nélküli város Jászberény. Nos, az lett miután a testület által létrehozott Dalkia-bizottság összefoglalója sem nevezte meg a felelősöket. Nem, hiszen közülük többen is részesei voltak ennek a rossz döntésnek. Az pedig ezek után már nem meglepő, hogy az ügy kapcsán beígért feljelentésekből nem lett semmi – összegezte véleményét a testület által elfogadott vizsgálóbizottsági anyagról Balogh Béla.


Szántai Tibor

 

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít