Menu

A Jobbik állásfoglalása a Dalkia-ügyben

2016-03-16 10:13:29

 

Pénteken délelőtt a Szent Erzsébet Kórház bejárata előtt tartott sajtótájékoztatót a Jobbik két önkormányzati képviselője, Budai Lóránt és Bobák Zsolt. A két várospolitikus a Dalkia-ügyben fogalmazta meg véleményét, mely szerint a Dalkia ügyet vizsgáló bizottság végső állásfoglalásával nem értenek egyet.


– Mi már akkor tudtuk, hogy nem lesz igazán eredményes a bizottság munkája, amikor kiderült, hogy független, külső szakértők helyett az önkormányzat tagjaiból álló grémium vizsgálja majd a Dalkia-ügyet. A kormánypárti többség előre vetítette, hogy nem lesz felelőse a város számra 750 millió forintos kárt okozó döntésnek. Az pedig nem menti fel a rossz döntést hozókat, hogy az állam végül átvállalta az összeg kifizetését. Na, de miből is? Valamennyiünk adóforintjaiból. Mi továbbra is azon a véleményen vagyunk, hogy a felelősöket meg kell nevezni. Minimum, hogy bocsánatot kérjenek hibájukért, de szerintünk anyagilag is felelősség terhelné őket – mondta Budai Lóránt.

 

alt




– Sok részlet tisztázatlan, de az biztos, hogy hibás döntést hoztak azok, akik kórházi működés átalakításáról szóló előterjesztést akkor megszavazták. Érdekes, hogy korábban Pócs János, térségünk országgyűlési képviselője is a felelősök megnevezéséről beszélt, no meg arról, hogy az ügyben feljelentést kell tenni. Ezt mondta Szabó Tamás polgármester is, mégsem tett a város feljelentést. Az eredetileg külső szakemberekből álló vizsgálóbizottság helyett pedig olyan testület állt fel, amelyben azok is helyet kaptak, akik a korábbi döntés részesei voltak (Tamás Zoltán, Nagy András) – mondta Bobák Zsolt, aki szerint eleinte úgy tűnt, hogy konstruktív lesz a munka a vizsgálóbizottságban, ám a végén a kormánypártiak fogalmazták meg a végső konklúziót, s ezt meg is szavazták.


Budai Lóránt érdeklődésünkre elmondta, hogy a bizottság által meghívott, meghallgatni kívánt személyek többsége elfogadta invitálásukat. Egy személy, Piroska Miklós (a JNSZ Megyei Közgyűlés alelnöke) volt az, aki többszörös meghívás ellenére sem kívánta őket tájékoztatni az üggyel kapcsolatban, pedig neki vélhetően komoly szerepe volt az átalakítás, majd az egyik kft. működtetése kapcsán is. Nehezítette a bizottság munkáját az is, hogy számos ellentmondást nem sikerült feloldaniuk. Dr. Szabó Tamás állítása szerint például Juhász Dánielnek központi szerepe volt az átalakítás kapcsán, míg az alpolgármester azt mondta, ő nem folyt ebbe bele, derült ki a Budai Lóránt által elmondottakból.


Szántai Tibor





A képviselők egy írásos összefoglalót is a sajtó munkatársainak rendelkezésére bocsátottak, amelyben összefoglalták véleményüket. Az alábbiakban változtatás nélkül adjuk ezt közre:


Állásfoglalás Dalkia-ügyben


Összességében – és mindenek előtt – elmondható, hogy a vizsgálóbizottság, működése alatt számtalan alapkérdésre nem kapott mindenre kiterjedő, megnyugtató és bizonyító erejű választ.


I.


Az általunk megismert számadatok alapján úgy gondoljuk, hogy az Erzsébet Kórház a Prometheus Tüzeléstechnikai Rt.-vel 2000. március 30-án kötött szerződése nem ment szembe a város érdekeivel. Az évi 100 millió forintos kezdő összeg fejében a Prometheus Tüzeléstechnikai Rt., annak idején teljes körű üzemeltetést vállalt. Az Erzsébet Kórház energiafelhasználása 1998-1999 évben  közel 40 millió forint volt. Ha ehhez hozzáadjuk a társaság által átvett közel 40 fő munkavállaló bérét és járulékait, a kórházi fűtés rendszerének 100 millió forintos felújítását, valamint az egyéb üzemeltetési költségeket, megállapítható, hogy az ún., alapszerződés összege megfelelő volt, annak megkötése nem okozott kárt Jászberénynek. Főleg, ha hozzátesszük, hogy a rendelkezésünkre álló dokumentumok alapján az üzemeltetés minősége hónapról-hónapra megfelelő volt.


II.


Közel 8 év alatt (a kórház 2007-2008. évi átalakításáig) a már említett 100 millió forintos keretösszeg egészen 250 millió forintra duzzadt. Az okok között – a nyereség természetes keletkeztetésén és a 100 millió forintos fejlesztési hitel várt megtérülésén túl – említhető az energiahordozók (gáz, víz, villamos energia) és a közüzemi szolgáltatások árának folyamatos drágulása (kétszeresére, háromszorosára emelkedése), valamint a munkabérek és az azokat terhelő járulékok folyamatos növekedése. Mindezeket figyelembe véve, az üzemeltetési díj emelkedése nem tekinthető indokolatlannak és „tarthatatlanul magas működési kiadásnak”. Arról már nem is beszélve, hogy két éven belül, 2010-ben lehetőség lett volna a szerződésben foglalt feltételek újratárgyalására, egy esetleg kedvezőbb helyzet kialakítására.


Az átalakítás egyik (és leghangsúlyosabb) alapja a költséghatékonyság volt. Sajnos azonban – mint arról már említést tettünk – ezeket alátámasztó adatok nem kerültek a vizsgálóbizottság elé, így azt mondani, hogy az átalakítás után az üzemeltetés olcsóbb lett, nem lehet. Az önkormányzat által a kórház „megfelelő” működésének érdekében nyújtott támogatási összegek, az átalakítást követően lényegesen nagyobbak lettek. Így ismét elmondható, hogy az „erőltetett” átalakítás nem hozta meg a várt eredményt, megtakarítást.


2008-ban mind az ún. baloldal (élén dr. Gedei Józseffel), mind pedig az ún. jobboldal (Juhász Dániel vezetéséval) támogatta az átalakítás ötletét. Csak ki-ki a maga módján, valamint saját elveitől és céljaitól vezérelve. Mivel azonban akkor a Fidesz és a velük szimpatizáló képviselők voltak többségben, így az általuk támogatott megoldás került elfogadásra. Véleményünk szerint az akkori testület nem megfelelően járt el abban a kérdésben, hogy a jogutód nélküli megszűnés milyen későbbi problémákkal járhat.


alt2007 augusztusában az ILEX Kft. által dr. Gedei József polgármester úr megbízásából készített dokumentumban (jelentésben) leírtak azt feltételezték, hogy a jogutód nélküli megszűnés jogilag aggályos, a későbbiekben a DALKIA (Korábban Prometheus Tüzeléstechnikai Kft.) akár peres úton is érvényt szerezhet az igazának.


A Juhász Dániel alpolgármester úr által favorizált átalakítási megoldást Zeke László ügyvéd úr úgy tárta a képviselő-testület elé, hogy az a későbbiekben semmiféle problémát nem fog jelenteni. Ebben a helyzetben (egy-egy állítás áll szemben egymással) szükséges lett volna független (!) szakértőket is bevonni. Ez azonban elmaradt. Több, a Juhász alpolgármester úr verzióját támogató képviselő is elmondta, hogy a Zeke-féle állásfoglalást már a hivatalos döntés előtt elfogadta. Véleményünk szerint több szakértő állásfoglalásának ismerete nélkül nem lehetett felelősen dönteni egy ekkora horderejű kérdésben. Erre utólag hivatkozni minimum aggályos.


III.


A 2010 és 2014 közötti peres eljárásról az önkormányzat tagjai nem kaptak tájékoztatást, így nem tudhatták, hogy milyen bírósági döntés született az ún. Dalkia-perben,akár első-, akár másdofokon. A helyzetet súlyosbítja, hogy a másodfokú döntésről a 2014-es önkormányzati választások előtt már tudomása volt a város vezetésének. Annak elhallgatása tehát egyértelműen önös politikai érdekeivel, hatalmának féltésével magyarázható.


Az ügy kirobbanásakor, 2015 februárjában dr. Szabó Tamás sajtótájékoztatót tartott, amelyről a következőképpen számolt be az egyik helyi médium: „A sajtótájékoztatón kiderült, a cég részéről még a peres eljárás során is volt egy 150 millió forintos ajánlat, melyet a város nem fogadott el, bízva abban, hogy megnyerik a pert.”. Ezen kijelentését egy hónappal később a polgármester eképpen tagadta: „Arra az újságírói felvetésre, hogy volt 150 milliós ajánlat is, amivel nem élt a város, Szabó Tamás elmondta, hogy sem annak, sem a városban keringő milliárdos követelésnek nincs nyoma”. Ezzel kapcsolatban az egykori Dalkia jogi képviselője is nyilatkozott. Állítása szerint valóban volt egy hasonló megkeresés, melynek írásos anyagát a bizottság részére felkínálta, ám időközben ez (sem) érkezett meg. Így ezt, az ellentmondásokkal tűzdelt kérdést sem mérlegelhette érdemben a bizottság.


Szintén ebben az időszakban a térség országgyűlési képviselője, Pócs János szavait a Jászkürt Újság így adta vissza: „Úgy vélte, hogy Jászberény nem lehet következmények nélküli város, ezért arra kéri a polgármestert, hogy ismeretlen tettes ellen tegye meg a feljelentést a város vezetése. Ő maga személy szerint KEHI és/vagy ÁSZ vizsgálatot kér a Kormányzattól”. Ezzel szemben sem dr. Szabó Tamás, sem Pócs János nem tett feljelentést és a tényként közölt vizsgálat sem történt meg.


Fontosnak tartjuk még megjegyezni, hogy az átalakulás során és az azt követő időszakban is fontos szerepet játszott Piroska Miklós többszöri (legalább hatszori) meghívásra sem jelent meg a vizsgálóbizottság ülésén. Piroska úr a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés alelnökeként nem tanúsíthat ilyen magatartást. Ezek újabb és újabb kérdéseket vetnek fel, amelyek megválaszolására már nem nyílt lehetőség.



 

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít